A gójáték a távol keleti kultúrában hasonló, de talán még relevánsabb szerepet tölt be, mint nyugaton a sakk, és bár mind a két játék árulkodóan vall a kulturális sajátosságokról, párhuzamokat vonni meddő próbálkozásnak tűnik. Mindkét esetben táblás játékról beszélünk ugyan, de ennél a megállapításnál ki is merülnek a hasonlóságok.
Ha az esztétikai karakterüket vesszük górcső alá, a sakk inkább az allegorézis felől olvasható, míg a gó szimbolikus megközelítést igényel. A gó elvontabb absztrakció, ezáltal a kultúrába való beíródása is más sémát követ, máshogy jelenik meg a művészetekben és persze az irodalomban is. Nem olyan meglepő, hogy a játék történetét tanulmányozva egészen rendhagyó felhasználásokra bukkanunk, például jóslás eszközeként is funkcionált.
Emellett átjárja a harcművészet szellemisége, melyben az önfejlesztés és az önismeret elsődlegessége mellett a technikai tudás fejlődése csak pozitív hozadék, de sohasem végcél. A játék révén saját és ellenfelünk lelkének titkai tárulnak fel, és míg az európai sakk az intellektus csatája, a góban az emóciók is egymásnak feszülnek.
A sakk irodalmában az emberi psziché racionalitása, vagy annak valamilyen megbomlása képezheti a központi problémát, ezt látjuk Nabokov Luzsin-védelem című regényében és Zweig Sakknovellájában, vagy esetleg a sakk allegóriájának kiterjesztésével találkozunk (jó példa Borges Sakk című verse, melyben a játékosok maguk is egy nagyobb parti figuráivá válnak).
A gó irodalma ezzel szemben az emberi lélek teljes komplexitásával dolgozik.

Shan Sa: A gójátékos
A fiatal kínai írónő egy rendkívül zavaros történelmi korszakba kalauzolja az olvasót, a két ország viszonyában azóta is neuralgikus pontnak számító japán megszállás időszakába.
Egy japán ellenőrzés alatt lévő mandzsúriai kisváros főterén egy fiatal férfi és egy kamasz lány ül le nap mint nap a gótábla mellé játszani. Semmit nem tudnak egymásról, de életük visszavonhatatlanul összefonódik. A fiú a japán hadsereg álruhás tisztje, a lány pedig ebben a felbolydult világban ekkor kezdi felfedezni nőiességét.
A gójátékos jóval több mint romantikus regény, az egyetemes értékek és a humánum fenségességét zengi a pusztítás és a pusztulás közepette is. A két főszereplő külön szálon futó történetében éppúgy jelen van a háború embertelensége, mint a romantikus szépség- és szerelemkultusz.
Az egyetlen őszinte médiummá a gó válik a regényben, mely minden más nyelviségnél őszintébb közvetítést tesz lehetővé a világlátásban, életkorban és nemben is egészen különböző főhősök között, illetve szövegszinten a két narratíva között. Az elbeszélés első szám egyes személyű, és éppúgy váltakozik a fiú és a lány között, ahogy a fekete és fehér kövek felváltva koppannak a gótáblán. Ez a duális rendszer (fiú-lány, japán-kínai, militáns japán halálkultusz szemben a diáklány szépség- és boldogságideáljával) mind a gó rendszeréből következik, és annak világméretű kiterjesztése.
A gótábla a világ leképezése és ezáltal iránytű, mely lehetővé teszi az élet teljességének megsejtését. A góban feloldódnak az ellentétek, a különböző egyé lesz, az összes dichotómia elveszti a jelentését.
A gójátékos nagyszerű regény, de a gó alapelveinek és terminológiájának ismerete nélkül furcsa stílusú romantikus regénnyé csupaszodik. Ennek ellenére ajánlom azoknak is, akiknek még nincs semmi tapasztalatuk ezzel a csodálatos játékkal, hátha kedvet kapnak hozzá…

„Minden kő újabb lépcső a mélybe ereszkedő lélek számára. Útvesztői miatt szerettem meg a gójátékot. Egy kő pozíciója aszerint alakul, hogy mely más köveket szorít ki. Egyre bonyolultabb viszonyuk folyton változik, és sosem felel meg tökéletesen annak, amit kigondoltunk. A gó csúfot űz a számításból, feladja a leckét a képzeletnek. Minden új alakzat árulás, éppoly előre láthatatlan, mint a felhők alkímiája.”

http://book.hu/konyv/19893/A-gojatekos.html

Trevanian: Sibumi
A Shibumi nehezen kategorizálható regény, ezt jól mutatja a mű magyar kiadásának története is. A kilencvenes évek elején gyenge minőségű papíron minősíthetetlen borítóval jelent meg Gyilkos ösztön címen, és kivitele alapján egyértelműen legalja ponyvának tűnt. A Cartaphilus 2008-ban viszont leporolta kicsit a fordítást, és gyönyörű kiadványtervvel újra piacra dobta mint szépirodalmat.
A Trevanian álnév mögött Rodney William Whitaker, a film- és médiatudományok elismert professzora rejtőzik, akinek kalandos, férfiaknak szánt írásai lenyűgöző műveltségről, és a nyugati kultúrával és társadalommal szemben tanúsított ellenérzésekről árulkodnak.
A Sibumi egy bérgyilkos története, aki Sanghajban született orosz anya és német apa gyermekeként, majd egy japán gó-mester gondoskodott neveltetéséről. A második világháború Japánban éri, majd a megszállás után az amerikaiak börtönzik be. Lángész, misztikus, nyelvzseni, és birtokában van a távolságérzékelés különleges képességének. Az ősi keleti tradíciók letéteményese, fejleszti testét és szellemét a súlytalan tökéletesség, a sibumi elérése érdekében, mellyel felvértezve legyőzhetetlen ellenféllé válik.
A történet a nyugati civilizáció által generált könyörtelen hatalom, bürokratikus rendszer és az emberi egyéniség harcát tematizálja, melyből a sibumi szellemisége kerül ki győztesen.
A gó ebben a műben is a regény szervezőelvévé válik, az egyes fejezetek leírása a játék terminológiáját követi. A gó adja meg a lehetőséget, hogy a főhős esztétikai szintre emelje a harcot, és kizárja az irreleváns tényezőket, valamint a misztikus tapasztalásának is origóját képezi.
A profi bérgyilkos leggyilkosabb fegyvere kifinomult helyzetelemző képessége, mely abból ered, hogy a körülötte lévő világot gótáblává transzformálja.
A Sibumi férfias olvasmány, de fajsúlyos kérdéseket vet fel és kemény társadalomkritikával él.

„Tanítványai közül egyedül Nicholai rendelkezett a készségek ama leírhatatlan összetételével, amely egy játékost naggyá tesz. Ilyen az absztrakt lehetőségek felismerése, érzék a matematikai költőiséghez – mert ennek fényében a valószínűségek és az ismétlődések végtelen káosza, ha erősen összpontosítunk, geometrikus szabályszerűséggé állnak össze -, továbbá az ellenfél leggyengébb pontjára mért kíméletlen erőkoncentrálás képessége."