Könyvbarátok

"A könyv az emberi boldogság egyik lehetősége"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Tisztelgés Hank Moodynak

E-könyvek és a kultúra

„People... they don't write anymore, they blog. Instead of talking, they text, no punctuation, no grammar: LOL this and LMFAO that. You know, it just seems to me it's just a bunch of stupid people pseudo-communicating with a bunch of other stupid people at a proto-language that resembles more what cavemen used to speak than the King's English.”
(Hank Moody)

Ma különösen pesszimista érzés lett rajtam úrrá. Miközben olvasom, hogy csökken az e-könyv olvasók ára, óhatatlanul felmerül bennem a kérdés, vajon tényleg jó ez nekünk? Egyesek már most a hagyományos papíralapú könyvek haláláról beszélnek, mely minden filosz számára égbekiáltó blaszfémia.
A nyelv minden kulturális létező közül a legveszedelmesebb, ugyanis megvan az a mágikus képessége, hogy elrejtőzik használója elől. Egyszerűen fogalmazva: Ha nem vagyunk vele tisztában, hogy használjuk a nyelvet, akkor esetleg az használ minket. Ez bizony veszélyes, annál is inkább, mivel egyedül a nyelv képes figyelmeztetni magára a veszélyre, mint fogalomra is.
Ez az egész fene nagy technikai és információs kultúra, melytől oly sokan várják a megváltást, nem váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket. Ne legyünk naivak, az internet – mint médium – nem a magaskultúra közvetítésének eszköze.  A könyvek és az irodalom misztikuma már így is elveszett a blogok tüzében (a kritikai vélemény dacára erre ez a blog is tesz egy lapáttal), de most maga a KÖNYV – melynek használatához soha nem volt elég pusztán a betűk ismerete, az annál jóval összetettebb kultúrtechnika – van veszélyben.
Felsejlik Jorge atya (Borges?) alakja a Rózsa nevéből, akinek nézeteivel egyre inkább egyet tudok érteni: Az olvasás nem való mindenkinek. A népoktatás felvilágosodás óta makacsul élő illúziója több ponton is elvérezni látszik. Félreértés ne essék, nem a tudás és információ elzárásáért szállok síkra, csupán azt a felismerést szeretném tudatosítani, hogy egy könyv értelmezéséhez vezető út soha nem alapvetően technikai kérdés. Ahhoz először meg kell tanulni olvasni (hangsúlyozom, az nem egyenlő a betűk ismeretével).
Most itt a legújabb csoda, jönnek az e-könyvek, bármi könnyen beszerezhető lesz, kereshetünk majd a szövegben, könyvjelzőre sem lesz szükségünk (bár Esterházytól régen tudjuk, hogy komoly ember nem használ könyvjelzőt), és eldobhatjuk az ósdi papírjainkat. Ez a boldog e-könyv korszak ígérete.
Szkeptikus vagyok.
Hogy Hank Moody mit mondana erről, azt pedig borítékolni tudom.

Diana Dorth: Utolsó esély

A szentimentalizmus újrafelfedezése?

Érdekes tapasztalat kézbe venni Diana Dorth könyveit. Színes borítók, a szerelmes műfaj szokásos zsánerei: szép nők, karakteres férfiak, ékszerek, virágok stb. Álszent dolog lenne azt állítani, hogy a külcsín félrevezetné az olvasót. Az kapod, amit látsz. Vagy mégsem?
A férfiolvasók egy jelentős hányada (én is ide soroltam eddig magam) kézbe sem venne hasonló kiadványt, és ők valószínűleg ezzel a döntéssel rendkívül sok bajtól kímélik meg magukat. Én – noha nem egészen önként – fellapoztam egy ilyen könyvet pusztán emberbaráti szándékból, hogy beszámolhassak róla férfitársaimnak, milyen mély is a nyúl ürege.
Az Utolsó esély című regényt rágtam át, és az elszánt szájszéli vigyor igen hamar eltűnt az arcomról. Kisszerű volna – noha nem is teljesen igazságtalan – ha a könyvet (hangsúlyoznám: férfi szemmel) valahol a borzasztó és rettenetes közötti spektrumon helyezném el, ám ennél jóval érdekesebb, és talán itt kezdődik a gondolkozó irodalomtudomány, ha feltesszük a nagy kérdést: Ez mégis hogyan működik? És egyáltalán hogyan tud működni? Mi az, ami megfogja a nőket ebben a regényben, illetve az egész műfajban?
Diana Dorth sikerszerző, Danielle Steel stílusú elismert regényíró gazdag bibliográfiával és stabil, egyre bővülő rajongótáborral. Kell itt lennie valaminek, amire vak az irodalom magasabb regiszterein szocializálódott olvasó.
A történet egy fiatal és vonzó írónő története, akinek múltja sötét titkot rejt. Saigonban járunk a háború idején, és hősnőnk egy nála jóval idősebb tábornok felesége, de a tábornok fiával ápol meghitt érzelmi kapcsolatot. Nem csoda, a tábornok „éjjel-nappal harcolt”, így nincs ideje feleségére. Az idézőjel itt nem iróniára utal, ezek a regény szavai. És ebben alighanem fel is lelhető a probléma megoldása. Egy Vietnámban szolgáló amerikai főtiszt életét olyasformán elképzelni, hogy reggel megissza a kávéját, aztán rohan a csatatérre (nehogy elkéssen), majd késő este hazaesik a hitvesi ágyba, hogy mindez reggel kezdődjön elölről, belátható módon távol áll a valóságtól. Olyan távol, hogy onnan már a valóság apró pontnak sem látszik a távolban. Utoljára talán Homérosz képzelte így a katonák életét. (Most szinte látom magam előtt, hogy az ide tévedt klasszika-filológusok arcáról is eltűnt az a bizonyos szájszéli vigyor, én kérek elnézést.)
De az irodalom végül is soha nem a valósághoz, hanem kizárólag önmagához hű. Forgatva a regényt, rá kellett jönnöm, hogy díszletek, méghozzá elnagyolt díszletek között járok. Ám mindez mintha csak erősítené az egész hatásmechanizmust, melynek alapja – bármennyire ásatagnak hangozzék is – az érzelmek őszintesége.
A szentimentalizmus valahogy minden narratológia bukfenc ellenére diadalmasan túlél a szöveg maradványain.
Mindenkinek ajánlom. A nők tudják, hogyan olvassák. A férfiaknak pedig hasznos tapasztalat lesz, betekintés a női lélek - ha nem is sötét, de mindenképpen feltáratlan titkaiba...

http://book.hu/konyv/2230/Utolso-esely.html

Elhunyt José Saramago

Elhunyt José Saramago Nobel-díjas portugál író, a Vakság, a Jézus Krisztus evangéliuma és a Halálszünet szerzője. A 87 éves író péntek reggel Kanári-szigeteken lévő otthonában halt meg rövid rosszullét után.
25 évesen írta első regényét, de elismert íróvá az ötvenes években vált. A kolostor regénye című műve hozta meg számára a nemzetközi sikert. 1998-ban tüntették ki az irodalmi Nobel-díjjal, a méltatásban a svéd Akadémia az író „képzelet, együttérzés és irónia fűtötte paraboláit” emelte ki. Műveit gyakran jellemzik szürreális és allegorikus alaphelyzetek, Halálszünet című regénye egy olyan országban játszódik, ahol az emberek képtelenek meghalni többé, a Vakságban az önzésbe feledkezett emberiség sorsát vetíti előre.
A kilencvenes években költözött a Kanári-szigetekre, miután a jobboldali portugál kormány és a katolikus egyház tiltakozott Jézus Krisztus evangéliuma című műve ellen. Szót emelt a haiti földrengés áldozatainak megsegítéséért, Kőtutaj című regényének újrakiadásából származó bevételt erre a célra ajánlotta fel.
A szerző politikai nézeteivel gyakran gerjesztett indulatokat. Erőteljesen bírálta Izraelt, mert szerinte Palesztinából koncentrációs tábort csinált, valamint javasolta a spanyol és portugál vezetőknek, hogy Ibéria néven hozzanak létre közös államot. Műveiből és megszólalásaiból is kitűnt szikrázó intellektusa, vitatkozó szelleme. Önként vállalt száműzetése is jelezte azt a kiveszőben lévő józan humánumot és a destruktív folyamatokra adott keményhangú ellenállást, melyet haláláig képviselt.
Nagy ember és nagy író távozott. Nyugodjék békében.

Breaking Dawn - Hajnalhasadás

 

Tetőzik a vámpírmánia. Boldog, romantikus vámpírtörténetek tömkelege zúdul ránk.

Kezembe került a napokban az eredeti Bram Stoker féle Drakula, és talán mondanom sem kell, elég nagy a kontraszt. Bele kell törődnünk, a vámpír mitikus figurája, mely kezdetben maga volt a romboló őserő, a világot pusztulással fenyegető leviatán, mára kedves és némileg szirupos hősszerelmessé nemesült. Hosszan ámuldozhatnánk ezen a tényen, bár hozzá kell tenni, hogy a vérszívó történetének mindig is megvolt a maga erotikus vetülete.

A vámpír túlfűtötten szexuális lény, nőket szipolyoz ki és veszejt el (ha úgy vesszük klasszikus macsó), ami viszont igazán mellbevágó, hogy ez a nők többségének abszolút bejön.( Eljuthatnék ennek valamilyen soviniszta értelmezéséig, de nem vágnám magam alatt a fát.)

Ha el akarsz csábítani egy nőt, vidd el a Drakulára.” Így inti az Ed Wood filmben Lugosi Béla a fiatal rendezőt. Hosszan kifejti, hogy a nők tudat alatt vonzódnak a vámpírhoz, és a borzongásuk mélyén mindig szexuális feszültség lappang. Kár túlragozni, de tény, hogy tini lányok milliói esnek extázisba a jóképű vámpírfiúktól.
Hát itt a Hajnalhasadás, véget ér a nagy a történet, nem lövöm le a poént, de a sorozat rajongói nem fognak csalódni. Ahogy a történet a maga logikája szerint kibontakozik, Stephenie Meyer nem hagy kétséget afelől, miért is vált ekkora sztárrá.
Engem azért nem hagy nyugodni, hogy ugyan miért nem a vérfarkas figurája vált a nők kedvencévé. A vérfarkas maga a vitalitás és a túláradó ösztön. Ma aszott arcú csenevész férfiak a menők, de én azt mondom, a farkast eljátszó Jack Nicholson az örökkévalóságig keményebb marad Robert Pattinsonnál.
Éljenek a vérfarkasok!

 

http://book.hu/konyv/18330/Breaking-dawn-Hajnalhasadas-puhatablas.html

http://book.hu/konyv/18331/Breaking-dawn-Hajnalhasadas-kemenytablas.html