Könyvbarátok

"A könyv az emberi boldogság egyik lehetősége"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Told torokra!

- vendégposzt -

Jeff Noon: Vurt

Vurtmámorban élni egy teljesen más tudatállapot. Vurtvilágban mámorba zuhanni egy kilátástalan menekülés a rideg valóság elől.

Az utcákat furcsa lények népesítik be Anglia utcáin, akik vagy amik helyzetükből adódóan fejvesztve harcolnak az életben maradásért. Robotok, árnyak, húsok és ezek keverékei vegyülnek és hullámzanak egyszerre a morajjal, ami betölti az üres lelkek helyét. Robokutya, árnycsaj, hús-zsarú mind-mind azt a hatást keltik, mintha már nem is ezen a földön lennénk, hanem valami furcsa melodráma utolsó mozzanatait ismételnénk szüntelenül magunkban. Ki ne akarna menekülni ebből a mocskos, izzasztó és a végletekig túlhajszolt világból? Csak egy kis időre.

Főhősünk és bandája szintén azt a tábort erősítik, ahol a vurtmámor dominál. Vurt nélkül lassan semmit nem ér az egész. Vurt nélkül lassan élni sem kellene már. Vurt. Már maga a szó is csodás, bár senki nem tudná megmondani honnan ered. Egyszer csak lett. Beszélnek egy nagyon öregemberről, aki kitalálta az egészet. Az első Vurtok még az ő személyes álmai voltak, de azóta - valamelyest az igényt kielégítendő - sok olyan is elkészült, amire ő soha nem mondott volna áment. Sötét álmok. Gonosz történetek. Ezeket az elkészült megtörtént eseményeket és kitalált fantáziálásokat tollakba szerkesztették, hogy még egyszer átélhesse a kalandokat  valaki más is. Lúdtollakba. Senki ne kérdezze miért pont abba, az volt kéznél.

Vannak a kék tollak, ezek a legális, úgymond szoftos tollak. Kalandosak vagy éppen pihentetőek, de mindenféleképpen kirángatnak ebből a petyhüdt világból. Vannak a rózsaszín tollak, ezek viszont a kéjt keltik életre. Hivatásukból eredendően addig korbácsolják a tüzet míg egy tocsogó éjszakán a kielégíthetetlen testek mámorában nem találod magad. Vannak a fekete tollak. Na ezek illegálisak. Vadabbak és erőszakosabbak, mint a kékek. Ha valakit ezzel a torkában kapnak el, annak nem sok jót ígérhetek. Különben meg piszok nehéz belőle katapultálni és ha valami balul sül el, akkor te iszod meg a levét. Aztán vannak még a szürke avagy fém színű tollak. Ezek az admin tollak. A szerkesztő - vágóélek. Saját menü, saját fordulatok. Nem olyan kiszámíthatatlan, mint a többi, de ha egy ilyenhez hozzájutsz vigyázz mit kívánsz. Végül pedig a sárga toll. A sárga a halál. Ezekből a tollakból nem lehet katapultálni, azaz ha rá is jössz, hogy a Vurtban vagy, nem pedig a valóságban, akkor sem lehet kijönni az álomból Végig kell játszani. Addig kell játszani az álmot amíg vagy megnyered és élve jössz ki, vagy elveszted és akkor a való életben is búcsút inthetsz a jövődnek.

Visszakanyarodva a sztorihoz az állás a következő: van egy főhősünk, egy bizonyos Firka. Ez a magába fordult lélek valamikor régebben elvesztett valamit, ami mindennél fontosabb volt számára, a húgát. Két álomvilág között. Átsétáltak az Angol Vudu nevezetű Vurtba. Ott pedig találtak egy sárga tollat. Mint később kiderül a Fura Sárgát. Firka húga elveszett a toll szépségében majd sikerült elvesznie két álom között is. Törvény szerint - a Vurt kinemmondott törvénye szerint - valamit valamiért. Mivel hátrahagyta a húgát így kapott egy idegen lényt valamelyik univerzumból cserébe. Nos Firka tisztában van a ténnyel, hogy ha még valaha szeretné látni a húgát, akkor kénytelen szerezni egy újabb Angol Vudut, sok kékkel a tetején, egy kevés rózsaszínnel a közepén és egy csipet sárgával az alján. Leereszteni egészen a torkára a tollat és visszarepülni abba a bizonyos kertbe, lenyúlni egy Fura Sárgát, azt is benyelni majd visszacserélni az idegent a húgára, majd élve kijutni. Nos. Így kezdődik Jeff Noon könyve, pont a közepén.

Toll a szájba. Indul az utazás.

- Articsóka

Paul Wade: Fegyencedzés

„Az emberekből általában nem az erő hiányzik, hanem az akarat.” Victor Hugo


Paul Wade: FegyencedzésSokat változott az utóbbi évtizedekben a testépítéssel és erőfejlesztéssel kapcsolatos könyvek világa. A szellem embere mindig is némi lenézéssel tekintett a feszülő izmokra, és ha valakinek volt szerencséje a Pumping Iron című dokumentumfilmhez, az beláthatja, joggal mosolyogjuk meg a felfújt izompacsirtákat.
Lélekmelengető, ha egy valóban erős ember kritizálja meg a testépítés igencsak elvadult és elembertelenedett szubkultúráját. Paul Wade ex-fegyenc az alábbi kérdéssel fordul az olvasóhoz: Erős akarsz lenni, vagy feszíteni akarsz a strandon? Ha az utóbbi, akkor nem ő a te embered, járj le terembe, esetleg szedj mindenféle tömegnövelő szereket, de a könyv ebben nem nyújt segítséget. Ha viszont olyan erőre vágysz, ami növeli a túlélési esélyeidet a legádázabb körülmények között is, akkor megtaláltad a tökéletes segédanyagot.
Paul Wade 19 évet töltött – nem önkéntes alapon – az Egyesült Államok különböző börtöneiben, és mivel nem szeretett volna a hivatásos áldozat státuszában megrekedni, kidolgozott egy rendszert, mely hasznos erő kialakításában nyújt segítséget. A gyakorlatokhoz nem kellenek különleges felszerelések, a saját testsúly, valamint a gravitáció bőven elegendő képességeink fejlesztéséhez. Sokban emlékeztetnek módszerei a műfaj másik alapművére, Pavel Tsatsouline Meztelen harcosára (Naked Warrior). Paul Wade összesen 6 gyakorlattípussal dolgozik (fekvőtámasz, guggolás, húzódzkodás, híd, lábemelés és a kézállásból történő fekvőtámasz), melyek összességében az összes izmot megdolgoztatják. Szimpatikus tulajdonsága a módszernek, hogy könnyű belépési pontokat ad a teljesen kezdőknek is, mivel fokozatosan vezeti be a nehezebb gyakorlatokat. Pavel ennél oroszosabban állt az erő kérdéséhez, mondván: „Ha egykezes fekvőtámaszt akarsz nyomni, akkor egykezes fekvőtámaszt kell nyomnod.”
Mindegyik gyakorlat 10 különböző nehézségi szintből áll össze. A fekvőtámasznál az első lépés a falnál végzett fekvőtámasz (szinte álló helyzetből), a tízedik lépés pedig a rettegett egykezes.
A szükség szülte módszer meglepően felhasználóbaráttá csiszolódott, mert bár gyors eredményt nem ígér, de a folyamatos fejlődés apró sikerélményeivel ajándékozza meg követőit.

Tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen könyvet nem azért vesz meg az ember, mert szépirodalmi élményekre vágyik, de a Fegyencedzést jól átlengi a szerző szubjektuma, mely képes arra, hogy a gyakorlatok leírásán túl érzékeltesse, miért fontos számára/számunkra, hogy törődjünk a fizikumunkkal. Azért ebben nem veheti fel a versenyt az ördögi orosszal. Van olyan ismerősöm, akinek soha eszébe nem jutna, hogy kettlebellt vegyen a kezébe, mégis végigolvasta a Kezdd el a Kettlebellt! című Pavel Tsatsouline könyvet csak úgy, a sztorik miatt.

Összefoglalás helyett álljon itt egy halhatatlan sor Weöres Sándortól: „Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.”

Az északi oldal – legenda és irodalom sziklából és jégből

A természet csodái gyakran válnak a művészek ihletőivé, vannak azonban Földünkön olyan különleges helyek, melyek önmagukban is művészi erőt képviselnek. Az Eiger csúcsát én egyértelműen ezek közé sorolom.

Az Eiger az Alpok legendás pontjai közé tartozik, Svájcban magasodik a tengerszint fölé 3970 méterrel. Impozáns magasság, de látni kell ahhoz, hogy az ember elhiggye megkísértő hatalmát. Nem vagyok egy kimondottan spirituális ember, de amikor először megpillantottam, félelem lett rajtam úrrá. Nevét a hegy a legenda szerint az emberevő óriásról kapta (Ogre – Oger – Eiger), mely még mindig a hegyben lakozik, és felfalja azokat, akik közel merészkednek hozzá.

Első alkalommal 1858-ban lépett ember a csúcsára, egy svájci expedíció a nyugati oldaláról érte el a közel 4000 méteres magasságot, az északi oldal (németül Nordwand) meghódítása azonban 1938-ig váratott magára, ezzel pedig ez a hegy maradt az Alpok utolsó nagy kihívása. Megkövetelte az árát, a mai napig 64 hegymászó lelte halálát a falon, nem véletlenül kapta a Mordwand (a halál fala) gúnynevet. Első sikeres megmászása összefonódik a világháború felé menetelő Németország politikai céljaival. A fasiszta propagandagépezet a lenyűgöző és bátor sportteljesítményt kisajátítva, azt egyrészt a német szellem és erő diadalaként, másrészt az Anschluss igazolásaként értelmezte. A heggyel való küzdelem azonban nem a politikusokra, hanem vakmerően elszánt hegymászókra hárult. A sors iróniája, hogy a fasiszta Németország képviseletében az Eiger északi oldalának első hódítói között találjuk Heinrich Harrert (a Hét év Tibetben című film az ő azonos című életrajzi írása alapján készült), aki kalandos körülmények között később Tibetbe vetődött, és a jelenlegi Dalai Láma mentorává és jó barátjává vált. Hát többek között ezért is különleges hegy az Eiger, ez a történet (is) itt kezdődött…

Hemingwaynek való téma lett volna az első tragikus mászási kísérletek irodalmi dokumentálása, de ő akkoriban vagy éppen Afrikában vadászott, vagy a spanyol polgárháborúval volt elfoglalva. Heinrich Harrer viszont plasztikusan és költőien örökítette meg csúcshódításuk történetét Die Weisse Spinne (A fehér pók) című könyvében, és hasonló motivációk vezették később Jon Krakauert, aki Eiger Dreams címmel adott ki esszégyűjteményt, melynek alapja saját – sikertelen – kísérlete volt az Eiger északi falán.

 

Az Eiger metaforájává vált a melankolikus hősiességnek, az elérhetetlen vágyaknak és a kísértésnek, mely nagy tettekre késztetik a férfiakat. Ahogy a sziklamászók is csak nehezen találták a csúcsára vezető utat, az Eiger is csak lassan találta meg útját a populáris kultúra és a fikciós próza felé. Váratlanul és váratlan helyről jött az krónikás, aki megismertette a Nordwand félelmetes szikláit az egész világgal. Rodney William Whitaker professzor Trevanian álnév alatt első komoly kritikai és közönségsikerét The Eiger Sanction (Bosszú az Eiger csúcsán) című regényével aratta, melyben a kémregény műfaját erőteljes társadalombírálattal és a nyugati kultúra erős kritikájával itatta át. A regény főhőse, a titkosszolgálat bérgyilkosaként tevékenykedő Johnatan Hemlock kénytelen megmászni az Eiger északi oldalát egy nemzetközi csapattal, és közben ki kell találnia, hogy melyik hegymászótársa likvidálandó ellenséges ügynök. Az Eiger gyönyörű kontrasztot ad a hidegháború értelmetlenségének, ahogyan arra is plauzibilisen mutat rá, hogy a hegyen csak saját magunk ellenségei lehetünk.
A könyvből 1975-ben sikeres hollywoodi akció-thriller készült Clint Eastwood és George Kennedy főszereplésével, mely tovább növelte a szerző és a mű iránti érdeklődést, valamint igazi flash volt a sziklamászás szerelmesei számára. (Trevanian leghíresebb, magyar nyelven is olvasható munkájával, a Shibumival már foglalkoztam: Gó az irodalomban).

Az Eiger nem olyan régen újra utat talált a mozivászonra, Philipp Stölzl rendező álmodta újra megkapó realizmussal, az 1936-os tragikus kimenetelű csúcshódítási kísérletet.

Tehát az Eiger. Egy hegy, melynek története van, és amelyről történetek szólnak.  Az emberevő ogre, aki már az első emberek megjelenése előtt is itt tornyosult, és messze túl fogja élni a meghódítására törő merész tervek emlékét is. Borzongató, nagyszerű gondolat. Igazi művészet.

Spiró György: Tavaszi Tárlat

- vendégposzt -

Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem ismerem Spiró György egész életművét. Természetesen nem ismeretlen számomra a szerző, hiszen olvastam a Csirkefejet, nagy hatással volt rám az Imposztor, és sose fogom elfelejteni a Fogságot. Legújabb regénye, a Tavaszi Tárlat, sejtéseim szerint nem válik akkora alapművé, mint az előbbiek, de mindenképpen emblematikus része lesz a „spirográfiának”.
A történelem Spirónál, hasonlóképpen eddigi műveihez, az egyes emberek élményein, benyomásain, személyes történetein keresztül jut el az olvasóhoz. Így lesz ez a regény főhősével, Fátray Gyulával is (aki meglepően sok rokonságot mutat Urival, a Fogság főhősével: ő is zsidó, egy rossz házasság fogságában van, és neki is aranyérproblémái vannak…). Fátray jó elvtárs, hithű kommunista, akin a „sajnálatos októberi események” idején éppen műtétet hajtanak végre és már a csak a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” hatalomra jutásakor kerülhet haza. A történet íve tehát az 1956-os forradalom leverésétől az 1957-es május elsejei ünnepségig tart – rövid, ám igen eseménydús időszak ez.
Spiró Fátray esetén keresztül mutatja be, hogy milyen könyörtelen mechanizmusa is volt a kommunista restaurációnak. Háttérben mozgó érdekek hálója, érthetetlen módon mozgatott emberek, machinációk – kissé úgy érzi magát az ember, mintha Kafka Perét olvasná… De mindebben egyúttal ott pihen a magyar néplélek (meglehetősen aktuális) kritikája is. Az önmagát megalázó módon mindenre rábeszélő Fátray, valamint értelmiségit játszó felesége (valójában még a polgárit sem fejezte be), és a többi tipikusan magyar figurák tették számomra igazán elszomorítóvá a művet. Hányan kötünk ma is rossz alkukat magunkkal lelkiismeretünk aktuális megnyugtatása végett? (Buta a gyerek. Mindegy, az asszony majd foglalkozik vele.) És mikor látjuk az eredményt, akkor igyekszünk másra hárítani az egészet… (Ez az asszony hogy elcseszte ezt a gyereket…)

Egy dolgot Spiró György műveiből már megtanultam: nemcsak egyféleképpen lehet őket olvasni. Ha még senki sem ismeri ezt a jellegzetes stílust, akkor kiváló kezdőpont a többi mestermű irányába.

- Tantris

Rodney R. Rice: Önvédelem nőknek – 101 fegyver nők kezében

Átvitt értelemben gyakran lehet hallani az olvasás veszélyeiről, és valóban nem mindegy, hogy milyen lelki állapotban milyen könyvekkel sodor minket össze az élet. Egy jó könyv felemelhet, de a mélybe is taszíthat. Viszont eddig nem gondoltam volna, hogy létezhet olyan könyv, amely konkrétan fizikailag veszélybe sodorhatja az olvasót.
Nem csigázom tovább az érdeklődést, megtaláltam az egyik legparább kiadványt, amivel eddig összefutottam, ez pedig Rodney R. Rice hölgyeknek szánt önvédelmi oktatókönyve.
Igazából a borító volt az első, ami megfogott: Egy női kéz érzéki módon beletúr egy férfi hajába! Vajon hölgyeknek nincs más lehetőségük, minthogy halálra szeressék a férfiakat?
Szóval gyanút fogtam, hogy itt valami izgalmassal lesz dolgom, és megfordítva a kiadványt, a hátszöveg megerősített ebben:  "... egyszer egy piros lámpánál egy férfi a kocsimhoz lépett, és fegyvert szorított a homlokomhoz. Nem tagadom, hogy rettenetesen megijedtem. Ám a következő pillanatban, magam sem tudom, hogy hogyan történt, de beletapostam a gázba, és otthagytam a sóbálvánnyá dermedt támadót. Akkor éreztem először, hogy rajtam és egyedül rajtam múlott, hogyan kerülök ki ebből a helyzetből és büszke voltam, hogy dönteni tudtam." És ha fejbelőtt volna? Egyébként is miféle szöveg ez, ha egyszer egy férfi a szerző? Mindegy, lépjünk tovább.
Rövid bevezető, és egy teszt után, melyből megtudhatják a nők, hogy potenciális áldozatok-e (ha komolyan az a szándékuk, hogy ebből a könyvből önvédelmet tanulnak, akkor feltehetőleg azok…), rátér a könyv a lehetséges fegyverek fajtáira és alkalmazására. Gazdag képanyaggal ízelítőt kapunk, hogy miként támadjunk szemre cirokseprűvel, arcra forró izzóval, nemi szervre kaktusszal, és még sok egyéb finomság. Megtudtam, hogy a hamutartó és szívószál fegyverkombó is elsöprő erejű lehet! Nekem ugyan kétségeim vannak afelől, hogy borítékkal tényleg olyan egyszerű csuklómetszést eszközölni… Talán nem is kell tovább ragoznom.
Csak azoknak a nőknek ajánlom, akiket a veszély éltet, mert ezeknek a technikáknak alkalmazásával – több mint valószínű – csak a bajt lehet tetézni, megoldani aligha. Viszont eszméletlenül jól lehet szórakozni a könyv pazar képanyagán, ahol a német diszkó 80-as évekbeli másodvirágzását idéző alakokon mutatják be a hölgyek elképesztő technikájukat. Nem akarok igazságtalan lenni, én baromi jól szórakoztam!
Ha pedig valakit komolyan érdekel a téma, és a mélyére szeretne nézni kicsit az erőszak pszichológiájának és fiziológiájának, annak Rory Miller remek összefoglalóját ajánlom, a Konfliktus és erőszakot. Egy konkrét technikát sem mutat be, mégis többet lehet belőle tanulni.
És még egy kis videó ajándékba a végére (úgy érzem ide illik):

Ha valaki találkozott hasonlóan botrányos, de mégis megkapóan vicces kiadvánnyal, akkor könyörögve kérem, írja meg nekem! Olyan jó lenne ezeket összegyűjteni!