- vendégposzt -

Egy különösen jó könyv az érzelmekről, az értelemről és ezt a kettőt ötvöző lélektani fejleményekről. Virágot Algernonnak tulajdonképpen novellának íródott, csak a későbbiekben bővült regénnyé.

A főszereplő Charlie Gordon egy harminckét éves szellemileg visszamaradott péksegéd, aki szeretetvágyától vezérelve nem veszi észre, hogy embertársai nem vele nevetnek, hanem rajta. Olthatatlan tudásszomja révén, amikor felkérik egy kísérletre, amely következményeként hiper-intelligens lehet, gondolkodás nélkül igent mond. A laborban megismerkedik Algernonnal, a kis fehér egérrel, aki ugyanúgy átesett ezen a kísérleten, és mivel nagyon okos egérré vált így, pozitív végkimenetellel kecsegtet. Az operáció után Charlie elkezdi felismerni a körülötte lévő világot. Rájön, hogy a pékségben, ahol eddig dolgozott csak kinevették, emlékeiben élő édesanyja már kiskorától kezdve száműzte, és visszamaradott képességeinek fényében sosem tudtak igazán bánni vele. A felismerés fájdalmas, szinte kibírhatatlan, ezért Charlie belefeledkezik a tanulásba. Intelligenciája hamarosan mindenkit leköröz, még a laborban dolgozó professzorokét is. Minél többet tud meg a világról, annál kevesebbre tartja, annál kevesebbre tartja magát benne. Aztán megindul egy folyamat, ami teljesen ismeretlen a számára, akár egy nyolc éves kisfiú, ő sem tudja, mit kezdjen a szerelemmel. Volt tanárnője iránt érzett vágyódásában néha felfedezi a régi Charliet, és ez megrémíti. Itt már sejti, hogy nem alakult át teljesen, csak kölcsönbe kapta az időt, hogy feltérképezze agya nem ismert részeit. Munkahelyén újításokat talál ki, megemelik a fizetését, és ennek hatására kollégái kiközösítik, Charliet kirakják. A laborba költözik, ahol immár együtt dolgozik a professzorokkal a kísérleten. Mivel lassan kirajzolódik benne a felismerés, hogy mindenki és minden felett áll, felismeri, hogy mennyire keveset tudnak az emberek, a doktorok, akikre régebben felnézett, Charlie önelégült lesz, és ezzel sok ember ellenszenvét is elnyeri. A csúcskonferencián, ahol bemutatnák a kísérlet fő attrakciójaként Algernont és őt, Charlie megszökik, és magával viszi a kisegeret. Elkezdi saját életét. Hetekkel később észreveszi, hogy Algernon agresszívabb, fáradtabb, nem akar már logikai feladatokat megoldani. Innen már sejthető, hogy ez nem egy tartós állapot. Algernon halála után Charlie még aktívabban dolgozik a tanulmányon, előrébb szeretné mozdítani a kísérletet, szeretné, ha a többi szellemileg visszamaradott egyén is lehetőséget kapna az életben. Tartós lehetőséget. A könyv végén rohamosan visszaesik az intelligenciája, de Algernon sírjára így is majd minden nap visz virágot.

Charlie az egész könyvben végig hangoztatja, hogy ő nem egy kísérleti állat, hogy őt nem úgy hozták létre, hanem már előtte is volt, csak másképp. Ez a kettősség és az emberi kitartás masszívan keveredik egy nagy adag szeretetéhséggel, ami így a végén nagyon megindító történet. Hazafelé ha mész, vigyél virágot Algernonnak!

- Articsóka