- vendégposzt -

Asszociációk és többletjelentések, értelmezések és teorikus beszélgetések egy posztmodern írótól.

Nyelvezetében bonyolult, szálvezetésében egyszerű, összességében nagyszerű – így tudnám jellemezni Pynchon könyvét. Előszeretettel olvasok könnyed és rövid könyveket, kiváltképp ha valami újszerű dolgot tud nekem mutatni (limonádék kíméljenek). Itt elsőre talán az tűnt fel, hogy itt-ott féloldalas mondatok bandukolnak a szemeim előtt, aztán arra lettem figyelmes, hogy nem vagyok figyelmes. Pillanatok alatt képes összekuszálni minden addigi támpontot vagy leszögezett tényállást – csak egy percre nem figyelsz és kimarad két utalás meg egy új szereplő. Pynchon természetes könnyedséggel képes mondatokon belül megfogni az időutazás képtelen, amorf viaszát majd visszaforgatva újra olyan dolgora utalni, ami a mondat elején sem illet bele a történetbe.

A történet egy föld alatti mozgalom felderítéséről szól. Mrs Oedipa Maas-t kérik meg egy végrendelet végrehajtásához, de ez nem megy olyan egyszerűen. Tisztáznia kell egy furcsa bélyeggyűjtemény eredetét. Később többször feltűnik egy jel (Tristero jele), ami valami szervezetre utal, de Oedipa nehezen fejti meg - létezik egy posta csatorna (V.E.S.Z.T.Ü.N.K.), ami szinte semmiben nem különbözik az állami postától, de mégis valamilyen okból kifolyólag többen is ezt a módját preferálják a levélkézbesítésnek. A végére persze a homályból még nagyobb homály lesz és még az a lehetőség is felmerül, hogy játék volt egész.

Mindenesetre egyszer biztos el kell olvasni, mert egy ilyen interpretációs paradoxont nem minden nap vesz kézbe az ember.

- Articsóka