Könyvbarátok

"A könyv az emberi boldogság egyik lehetősége"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
A nevem Moore… Roger Moore

Klasszikus kérdés: Ki volt a legjobb James Bond? Az erre adott válasz sokat elárul az emberről. Én sokáig egyértelműen Sean Connery mellett tettem le a voksomat, de ahogy teltek az évek, egyre inkább azt vettem észre magamon, hogy Roger Moore Bond filmjei sokkal jobban lekötnek. Miért? Egyszerűen elhiszem neki, hogy tényleg ilyen jó a nőknél, noha ő csajozik a legpofátlanabbul, de mégis rá haragudhatunk a legkevésbé. Az ő Bond figurája volt emellett az egyetlen, aki nem vette komolyan az erőszakot. Kiirtott ugyan kisebb hadseregeket, de mindig azzal a laza szájszéli mosollyal és utánozhatatlan eleganciával. És olyan soha nem fordulhatott elő, hogy elcsúszott volna a nyakkendője akció közben, a frizuráról nem is beszélve. Mindent egybevetve lehet, hogy nem ő volt a legkeményebb Bond, kétségkívül nem is a leghatékonyabb, de mindenképpen a legelegánsabb és a  legsármosabb. És ő volt az egyetlen, aki igazából mindig is Bond volt, és mindig is az maradt. Az volt már Angyalként, és az maradt az életben, UNESCO nagykövetként is.
Az önéletrajza nagyszerű olvasmány, egy olyan fantasztikus életpálya lenyomata, melynek – ahogy szokták volt mondani – van íve, tart valahonnan valahova. Egy klasszikus angol úr nem kevés iróniával, a gentleman fogalmának élő illusztrációja. A könyvben rengeteg érdekes történet szerepel szerelmekről, barátokról, pályatársakról, az élet adta lehetőségekről és kihívásokról.
Felvillanyozó kiadvány, mely arra kényszerített, hogy leporoljam James Bond és Minden lében két kanál gyűjteményemet.

A magányos szamuráj - Miyamoto Musashi élete

William Scott Wilson: A magányos szamuráj

Általában kétkedéssel fogadom, ha egy nyugati ember ír a keleti kultúra szellemi mélységeiről. Mindig megvan az esély, hogy a szerző saját elitista szellemi fantáziálásait és útkeresését erőlteti bele egy tőle alapvetően idegen kontextusba. William Scott Wilson szerencsére nem ebben a csapatban játszik. Kiváló filológus és fordító, a japán kultúra és irodalom elismert szakértője és tanára, tudományos és ismeretterjesztő munkásságát világszerte (és ami fő: Japánban is) elismerik. A szamuráj filozófiával foglalkozó primer szövegek fordítása után a legendás kardforgatóról, Miyamoto Musashiról írott életrajza volt az első, úgymond eredeti munkája.
Megkapó a könyv stílusa, az ember nem is igen tudja eldönteni, hogy szakirodalmat vagy regényt tart a kezében. Ahogy lapozgattam, eszembe jutatta egy régi könyvélményemet, André Maurois Balzac életrajzát, melynél ugyanez a kellemes érzésem támadt. Itt véget is az összehasonlítás, a Musashi könyv jóval izgalmasabb, de nem szeretnék igazságtalan lenni, tény, hogy William Scott Wilson lényegesen cselekményesebb anyaggal dolgozhatott. Balzac nem vett részt hadjáratokban, és a halálig tartó kardpárbajok sem igen illettek a stílusához (bár kétség kívül sikeresebb volt a nőknél).
Miyamoto Musashi neve ismerősen csenghet a magyar olvasóknak, ha máshonnan nem is, de a 90-es évek elején népszerű lapozgatós könyveknek (hivatalos nevükön: interaktív regények) köszönhetően. A szamuráj kardja című kissé idegesítő ifjúsági kiadvány róla szólt.
A Japán kultúrában betöltött helye azonban nem csupán harcművészként elért eredményeinek köszönhető, irodalmárként, képzőművészként és szellemi útkeresőként is meghatározó egyénisége volt korának. Az örök ronin, aki a feudális Japán virágkorában sem volt hajlandó sosem feladni önállóságát, és halálig ragaszkodott a szabadságához. Elképesztő élettörténetében nem tudni hol végződik a valóság és hol kezdődik a legenda.
Musashi életútja egyben a férfivé válás nagy mitológiai története is. A fiú legyőzhetetlen harcossá érik, de a háború végső soron betegség, amelyet a szellemi önfejlesztés révén le kell győznie, és talán ez a gigászibb küzdelem.
Musashi élete során több száz párbajt vívott, ötször állt csatamezőn, ebből háromszor senki nem állt meg előtte, és soha nem talált legyőzőre. Számos halálos kimenetelű párbaj után élete második felében – noha nem kerülte a kihívásokat – már nem oltott ki egyetlen életet sem. Nem kötötte gúzsba tradíció, forma, vagy megmerevedett gondolkodásmód, ő egyszerűen csak győzni akart, akármivel is kerüljön szembe. A harcművészet lényege végső soron viszont nem az erő és a technika, sokkal inkább az önfejlesztés és önismeret.
Musashitól lehet tanulni a 21. században is.

http://book.hu/konyv/7195/A-maganyos-szamuraj.html