A történeti munkák közül talán a legnagyobb kritikával a visszaemlékezéseket kell kezelni. A szerző általában fényezni akarja az adott kor bizonyos motívumait (esetleg saját szerepét), végiggondolja azt, hogy mi miért is történt. Aczél Endre munkája azonban inkább egy korszak életérzését (divatos szóhasználattal: „feelingjét”) kívánja visszaadni, mindamellett igen bőséges adatokkal látja el az olvasót. A munka három részes: a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas éveket tárgyalják az egyes kötetek (jelenleg azonban csak az első kettő található meg a könyvesboltok polcain).
A kötetek alapanyagát az azonos című rádióműsorok adják, melyek először a Kossuth Rádióban, majd a Klubrádióban voltak hallhatóak. A szerző krónikásként halad évről évre a választott évtizedekben, nem csoportosította az eseményeket tematikus sorrendbe. Az egyes éveken belül azonban már szabadon engedi emlékezetét – itt már nem azt olvashatjuk, hogy 1962. január elseje és december harmincegyedike között kronologikus sorrendben melyik esemény követte a másikat, hanem egyszerűen csak hagynunk kell magunkat „sodródni” a szerző logikája által válogatott és bemutatott események között. Amolyan szellemi-történelmi hullámvasút ez: ugyanazt az útvonalat tesszük meg, de kissé kanyargósan, hegynek föl, völgynek le…
Én magam azt javaslom, hogy ne az elejétől a végéig olvassuk ezt a könyvet! Ez tipikusan az az olvasmány, amiből szemezgetni kell. Üssünk fel egy bizonyos évnél, keressünk egy bennünket érdeklő eseményt, vagy egyszerűen csak azt, ami a figyelmünket felkelti. Igazi nosztalgiamenetben lesz részünk, hiszen láthatjuk, hogy apu és anyu hogyan élhette a gyermekkorát. Van itt szó Magyarországról, külföldről, politikáról, gazdaságról, sportról, művészetről, szórakozásról, filmekről, zenéről, életekről és sorsokról. Néhol ugyan látszik, hogy a szerző emlékezete megkopott, de ez számomra csak hitelesebbé tette a visszaemlékezést. Engem leginkább Chaplin öregkoráról és Devecseri Gábor költő életútjáról szóló bejegyzések ütöttek szíven, de az Ifipark tipikusan magyar története is lebilincselő.
Igazi ajándék a fa alá apunak és anyunak, hogy jókat nosztalgiázhassanak (bár egy jóbarátom azt szokta volt mondani: „A nosztalgia a legnagyobb önbecsapás.”).

Tantris