Eric Bogosiant a legtöbben valószínűleg mint színészt ismerik. Illetve ha nevét nem is, de az arcát biztosan. Ő volt Woody Allen testvérének ortodox zsidó férje az Agyament Harryben, és őt robbantotta atomjaira Steven Seagal a Száguldő erőd végén. Hazájában viszont inkább mint tehetséges komikust, és egyre inkább mint írót tartják számon. Első regényével elég magasra tette a lécet, egyedi hangvételű és borzasztóan pesszimista szerzőként debütált.
A Plaza laza stílusának ellenére kőkemény kritikája a fogyasztói kultúra által kreált elembertelenedett világnak. Bogosian regénye a bevásárlóközpontot írja le, mint a funkcióját vesztett közösségi teret, ahol egzisztenciájukat vesztett félemberek bolyonganak, és próbálkoznak öndefiniálással egy olyan közegben, ahol már a lázadás is régen termékké vált.
Nincs kiút, nincs remény és nem marad semmi, ami értelmet adhatna üres életüknek. A legbántóbb a regényben mégis az, hogy valójában nem döbbenünk le, nem érzünk kellemetlen szorítást a gyomrunk tájékán, mert egyszerűen már tragédia sem maradt, ahogy a szereplőknek, úgy nekünk sem. Ilyen a világ, és mi magunk is ebben a pocsolyában dagonyázunk.
De nem elégszik meg azzal Bogosian, hogy a pénzkultuszt állítja pellengérre, mert ez a kisebbik – és nem is éppen frissnek mondható – probléma. A valódi rabszolgaság ott kezdődik, hogy a pénz elköltése, vagyis vágyaink irányultsága is előre eldöntött, a módszeresen megtervezett reklámhadjáratok és a marketingszakemberek által generált agymosás egyéb módozatai sötét kegyetlenséggel veszik el tőlünk a választás lehetőségét.
Hiába próbálja mindenki görcsösen bizonygatni a regényben, hogy ő a kivétel, ő különb a többinél, ő kiemelkedik ebből az alaktalan és jellegtelen embermasszából, de a fogyasztói kultúra kemény zsarnok, magunknak emelt börtön, melybe nem süt be a nap melengető fénye, ahogy a plázavilágítás neonja alatt sem lehet lebarnulni.
A drogfüggő anyagyilkos, a múltjával viaskodó biztonsági őr, a művészjövőről álmodozó lusta kamasz, a szexmániás családapa is csak szem a láncban, mert ahogy Illyés írta: „hol zsarnokság van, ott zsarnokság van…”