Könyvbarátok

"A könyv az emberi boldogság egyik lehetősége"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Spiró György: Tavaszi Tárlat

- vendégposzt -

Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem ismerem Spiró György egész életművét. Természetesen nem ismeretlen számomra a szerző, hiszen olvastam a Csirkefejet, nagy hatással volt rám az Imposztor, és sose fogom elfelejteni a Fogságot. Legújabb regénye, a Tavaszi Tárlat, sejtéseim szerint nem válik akkora alapművé, mint az előbbiek, de mindenképpen emblematikus része lesz a „spirográfiának”.
A történelem Spirónál, hasonlóképpen eddigi műveihez, az egyes emberek élményein, benyomásain, személyes történetein keresztül jut el az olvasóhoz. Így lesz ez a regény főhősével, Fátray Gyulával is (aki meglepően sok rokonságot mutat Urival, a Fogság főhősével: ő is zsidó, egy rossz házasság fogságában van, és neki is aranyérproblémái vannak…). Fátray jó elvtárs, hithű kommunista, akin a „sajnálatos októberi események” idején éppen műtétet hajtanak végre és már a csak a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” hatalomra jutásakor kerülhet haza. A történet íve tehát az 1956-os forradalom leverésétől az 1957-es május elsejei ünnepségig tart – rövid, ám igen eseménydús időszak ez.
Spiró Fátray esetén keresztül mutatja be, hogy milyen könyörtelen mechanizmusa is volt a kommunista restaurációnak. Háttérben mozgó érdekek hálója, érthetetlen módon mozgatott emberek, machinációk – kissé úgy érzi magát az ember, mintha Kafka Perét olvasná… De mindebben egyúttal ott pihen a magyar néplélek (meglehetősen aktuális) kritikája is. Az önmagát megalázó módon mindenre rábeszélő Fátray, valamint értelmiségit játszó felesége (valójában még a polgárit sem fejezte be), és a többi tipikusan magyar figurák tették számomra igazán elszomorítóvá a művet. Hányan kötünk ma is rossz alkukat magunkkal lelkiismeretünk aktuális megnyugtatása végett? (Buta a gyerek. Mindegy, az asszony majd foglalkozik vele.) És mikor látjuk az eredményt, akkor igyekszünk másra hárítani az egészet… (Ez az asszony hogy elcseszte ezt a gyereket…)

Egy dolgot Spiró György műveiből már megtanultam: nemcsak egyféleképpen lehet őket olvasni. Ha még senki sem ismeri ezt a jellegzetes stílust, akkor kiváló kezdőpont a többi mestermű irányába.

- Tantris

Böszörményi Zoltán: Az éj puha teste

Azt hiszem a hangulat volt az eredendő oka, hogy a kézbe vétel és a tartalom elolvasása után úgy döntöttem, elolvasom ezt a könyvet. Ez nem azt jelenti, hogy rossz a könyv, sőt. Inkább úgy fogalmaznék, hogy hangulat kell hozzá. De ha az megvan, akkor letehetetlen. Észre sem veszed, és úgy repülnek az ujjaid között a lapok, hogy a végén magad sem érted, hogy lehet ilyen rövid 600 oldal.
A történetről csak annyit árulnék el, hogy nem egy könnyen levezethető limonádé, és itt nem arra gondolok, hogy annyira szövevényes. Tulajdonképpen nem sok minden történik a könyvben, csak a sok szereplő bemutatása hoz némi csavarintást az olvasó agytekervényeire. Majdnem minden újabb történés egy új szereplő nézőpontját tárja fel, vagy éppen homályosítja ködössé az amúgy egyszerű vonalvezetés színterét. Böszörményi Zoltán jól ért hozzá hogyan kell megkavarni az álló vizet. Művének egyik érdekessége, hogy könyvet írt a könyvbe. Az egyik szereplő ugyanis utazásainak és az előtte álló egész embert kívánó feladatainak tükrében – és egy kisebb lelki béke reményében – könyvet vásárol a reptéren. Könyv a könyvben. Ez a körülbelül 200 oldalas szösszenet tulajdonképpen egy nagyon jól megírt krimi.
A másik érdekessége - és talán ezért érdemes elolvasni ezt a könyvet - hogy olyan dolgokat feszeget, amik az átlagembert már nem nagyon hozzák lázba. Hétköznapi tévelygéseink során egy kávé mellett az ember elbeszélget olyanokról, mint politika meg vallás, de közel sem olyan szenvedéllyel és átéléssel, mint az író. Beleette magát az emberi természetbe az elidegenülés. Két mondatban képesek vagyunk rövidre zárni az ilyen irányú beszélgetéseket. Böszörményi Zoltán minduntalan olyan helyzetbe hozza szereplőit, hogy ilyen és hasonló témákról kifejtsék álláspontjukat. Az ember, aki az iskolázottság teljes hiányában képes vitába szállni tanult kollégájával, saját szemszögéből tudja bemutatni a társadalmi berendezkedés hiányosságait. Minden nézőpont kérdése, és ez végig visszaköszön az egész regényben. Elmélkedő könyv egy olyan korban, melyben már lassan-lassan kihalt az elmélkedés művészete.
Mindezek mellett hihetetlen jól ír a szerző. Annyira jól ragadja meg a témát, hogy látszik, életének apróbb rezdülései elevenednek meg az oldalakon. Érdekes látni mennyi mindent tud megélni az ember, és hogy ez a sok történés, érzés, botlás, öröm, szabadságvágy, szerelem mennyire hatalmas erővel bír. Maradandó emlék.

Articsóka