Könyvbarátok

"A könyv az emberi boldogság egyik lehetősége"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Vaszary János: Kaland a vörös hajú lánnyal

Janosik Zsuzsa pályaműve

Vaszary János: Kaland a vörös hajú lánnyal

Vaszary János, második "Kalandos regénye" az eddigi leghumorosabb történet volt, amit életemben olvastam. Nem csoda, hiszen a Kaland a vörös hajú lánnyal azonnal magával ragadott karaktereivel, humorával, s hangulatával. Cseppet óvakodtam tőle, márcsak a címe miatt is.

Vaszary (vagy alteregója) a vörös hajú nők megszállottja. Egy Spanyolországi nyaralás alkalmából figyel fel Mat-re. A természet bőkezűségével megáldott hölgyemény, különös hatást vált ki a férfiból. Főhősünk habozás nélkül követi a lányt a vonatra. A sors fintora, hogy pont két üres hely maradt a másodosztályú kocsiban. Vagyis csak egy, de nő különös logikája felszabadít egy kalappal foglalt helyett. Ekkor váratlanul megjelenik a kalap tulajdonosa, aki később a kalauzt hívja az ügy tisztázására. Ettől a manővertől kezdve a férfi állandóan a nő közelében lesz. S mindehhez vegyünk még egy szállodatulajdonost, aki mindet megtesz, hogy vendégei fejvesztve meneküljenek, egy bírósági szakértőt, aki örökölni szeretne, na meg egy kecskét, aki gyilkosság áldozata lesz. Helyszínül pedig egy hotelt, ahol megérkezvén be kell törni az ablakot, hogy bemászhassanak, ahol a szakácsnő a vendégektől kunyerált kölcsönből fizeti a reggelit. A kaland közben Vaszary egyre közelebb kerül Mathez.

A regényt olvasva hangosan nevethettem a kedves és gonosz tréfákon, a piszkos kis szívatásokon, a szellemes szópárbajokon, miközben valósággal belélegeztem a spanyol tengerpart és egy igazi szerelem csodálatosan friss levegőjét.

José Saramago: Vakság

Horváth Krisztina pályaműve

José Saramago: Vakság

A könyvtárba járás nálam úgy történik, hogy bemegyek, megkeresem kedvenc könyvtárosomat, majd a visszahozott könyvekkel kapcsolatos rövid véleménycsere után annyit kérdezek: Mit fogok olvasni? Pár perc múlva könyvekkel megrakodva indulok haza. A tartalomjegyzéket is csak otthon szoktam elolvasni, hogy kiválasszam, ki lesz az első szerencsés a sorban...

" Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el a látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele.." "Az elharapózó járványt úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes "fehér kór" tovább szedi áldozatait". Na itt " jujj egy jó kis sci-fi!" felkiáltással abba is hagytam az ismertető olvasását, és nekiültem a könyvnek.
Ami ugye nem sci-fi. Hanem valami más. Hogy mi? Horror? Valóság? Szégyen? Bármi is a műfaj, nagyon jó!

Ahogy leírja az első két ember szeme világának elvesztését..Egyszerűen...Tisztán...Szépen, kerek mondatokkal, sallangok és pátosz nélkül...Ez a stílus egyébként végigkíséri a könyvet: nincsenek faxnik, nincsnek kiemelések, dőlt betük, központozások, még a párbeszédek is sajátos stílusban vannak megírva...De éppen ez adja meg a könyv lendületét, ez teszi letehetetlenné, ezért válik azzá ami: olyan könyvvé, amit meg KELL hogy vegyek...Nem "jó lenne birtokolni" , nem "nem vesztek vele semmit, ha megvan", hanem Kell, MUSZÁJ, hogy a könyvespolcomon legyen..hogy levehessem, hogy bármikor elolvashassam, hogy bármikor azt mondhassam hol szégyenkezve, hol büszkén: igen, ez rólunk, emberekről szól!

Mert a Vakság, ez a szereplők számára ismeretlen, váratlan helyzet megmutatja, milyenek is vagyunk mi emberek valójában: megmutatja gyarlóságunkat, elesettségünket, a civilázió áldásainak köszönhetően megszerzett szerencsétlenségünket. Miközben olvasom (falom) az egymás után szépen gördülő mondatokat, oldalról-oldalra, fejezteről-fejezetre más és más érzés tölt el: büszkeség és szégyen; helyeslés és elutasítás; düh és öröm. És mindezek között folyamatosan ott motoszkál benenm a kérdés: én vajon mit tennék? Melyik csoportba kerülnék? A megalkuvókéba? A zsarnokokéba? A lázadókéba? Képes lennék megtenni azt, (mind pozitív, mind negatív cselekedeteket), amit a szereplők megtettek? Nem tudom, és talán nem is akarom megtudni!

Megelégszem azzal, hogy hagyom magam elragadni a Valóságból a Valóságba. Élvezem a gördülékeny, egyszerűségükben szép mondatokat. Élvezem, hogy nyoma sincs kritikának, hogy nyoma sincs az író véleményének: ő csak egy elbeszélő, aki szenvtelenül, néha talán kicsit érzéketlenül is tényeket ír le: és ettől olyan igazi, megrázó és emberi ez a könyv!

Ajánlom mindenkinek, aki szeret olvasni, aki nem fél szembenézni azzal, milyenek is vagyunk mi, emberek.

Jules Verne: Kétévi vakáció

Hódi Nóra pályaműve 3.

Jules Verne: Kétévi vakáció

Ha hallok egy csapat szigeten rekedt fiúról, akkor valahogy mindig a Legyek Ura ugrik be és kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez a szituáció kihagyhatatlan lehetőség egy szociológiai kísérlet modellezésére. Nincs is jobb egy inkubátorba zárt csoportnál, akiken megfigyelhető a hierarchia kialakulásának folyamata.
Verne sem tud ellanállni a kísértésnek és a Kétévi vakáció ifjai szintén megvívják a maguk kis harcát. Személyes csatáikat megspékeli az otthonról hozott nacionalizmus és az ebből eredő sematikus viselkedésforma. Eközben Verne-regényhez méltó módon rengeteg kalandba keverednek, megteremtik saját kis civilizált világukat és ahogy az egy írótól, akinek regényei folyóiratokban jelennek meg megszokott, egy-egy fejezet végén a történetük olyan fordulóponthoz ér, ami miatt muszáj a következő fejezetet is elolvasni. Verne szerencsétlenül járt fiúcsapata nem csupaszodik le annyira, mint Golding fiai, és az idealizált világban a gonosz elnyeri méltó bűntetését, a jó pedig jutalmát. Vagyis helyre áll a világ rendje, megtörténik a feloldozás.
Jules Vernét olvasva a felnőtt is visszatér a valaha volt kalandkedvelő gyermeki énjéhez. Ez pedig nem is olyan rossz dolog.

Mary Shelley: Frankenstein vagy a modern Prométheusz

Hódi Nóra pályaműve 2.

Mary Shelley: Frankenstein vagy a modern Prométheusz

Hölgyeim és Uraim csak tessék, csak lássék! Íme a Szörnyeteg, kinek látványától elborzad a szív és a jeges rémület bénítja végtagjainkat. Jöjjenek és nézzék meg Önök is közelebbről!
Ó, igen, ez egy ember és a története vérfagyasztó! A klasszikus horror műfajának egyik megteremtője. Mert mi is lehetne más az ember által teremtett Lény története? Talán az emberi természet és elme jellemrajza? Vagy a tudomány kontárkodásának eredménye? Ha Mary Shelley regényének utóéletét nézzük, akkor az utóbbira vagyunk kénytelenek szavazni. Ha azonban a Frankenstein c. művet el is olvassuk, akkor kénytelenek vagyunk rádöbbenni, hogy több is rejlik benne egy rémmesénél, habár bevallottan csak annak indult. A 19. századi romantikus és mesés fordulatok mellett rábukkanhatunk a kor tudományos és erkölcsi világnézetére és a fénylő emberi jósággal szemben a legmélyebb sötétségre. Ráadásul regény a regényben, hiszen a felfedező útra induló tudásra szomjazó hajós találkozása a kiégett teremtővel és teremtvényével keretbe foglalja azok borzalmas történetét.
Mese? Meglehet. De ma is élő és a fantáziát izgató feketemese.

Márai Sándor: Napnyugati őrjárat

Hódi Nóra pályaműve

Márai Sándor: Napnyugati őrjárat

Máraival utazni egészen kivételes élmény. Pontosan megfogalmazza az idehaza és a külföldön érzést olyan egyszerűen és magától érthetődően, hogy fel nem foghatom, nekem ez miért is nem megy. Számára az utazás a pillanatok gyűjteménye. Megfigyel, rögzíti a benyomásait és összeveti a régi emlékeivel. Tudósítást ír a II. világháború előtt álló Európáról. Bemutatja Párizst, Londont, Oxfordot stb. az utazó szemével, de nem a turista szemszögéből. Igen, megismerhetjük a híres városokat, úgy ahogyan az látja, aki egy ideig, ha idegenként is, de ott él, ébred és alszik el. Az író állandóan nyitva tartja a szemét, hogy jelenthesse, a hanyatló nyugat-európai civilizáció köszöni szépen él, mozog és nagyon is eleven még akkor is, ha érződik a pattanásig feszült helyzet és itt-ott már repedezik a mesterségesen fenntartott burok. Nem politizál, nem vádol és nem akar meggyőzni semmiről. Egyszerűen, leíró módszerrel elmeséli egy utazás történetét, mint egy napnyugati őrjáratot.

Shan Sa: A gójátékos

Boldizsár Magdolna pályaműve

Shan Sa: A gójátékos

Nem tudom, hogy miért erről a történetről akarok most írni. Lehet csak azért, mert a polcomon csücsül és olyan nyugodt, megható a borítója. A kép láttán mindenki valami reménytelen szerelemtől ittas történetre gondol, s mégsem az. Két világ között táncol, melyet csak a vágy és egy több ezer éves játék, a gó köti össze.

"A gó a hazugság játéka. Illúziókkal kerítjük be az ellenfelet az egyetlen igazság, a halál kedvéért."

A háborúval átszőtt történetünk középpontjában egy japán katona és egy kínai diáklány áll. A két ismeretlen mindennap egy gójátszma erejéig olvadnak egymásba. Semmit se kérdeznek egymásról. A gójátékosokat nem érdekli a múlt, a jelen, és a jövő, vagy hogy háború van a fejük fölött. Egy cél vezérel mindenkit, a nyerés. Különben, csak a szégyen marad.

"A halál és a szégyen közül habozás nélkül a halált válaszd!"

A fiú, japán mivolta ellenére, mégis ezt a mondatot kapta útravalóul a besorozása előtt. E parancs, e tanács keresztülkísér az egész művön, mígnem a két idegen békét lel a halálban.

Az írónő szinte már versbe foglalta rövid, tömör regényét. Gyönyörűen játszik a szavakkal, allegóriákkal. Beszél a háború nyomoráról, a nők viszonyáról a társadalomban, a változó Kínáról, de egyik sem kap nagyobb hangsúlyt.

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!

Bartáné Barcsik Mária pályaműve

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!

Fiamtól kaptam ezt a könyvet, nagyon meglepett mert szerintem ez nem nagyi korúaknak írodott, hanem fiatal szingli lányoknak, nőknek. Egy darabig tettem, raktam ide-oda, és egy unalmas sötétedésre hajló téli estén csak a kezembe vettem, én aki a romantikus történelmi témájú, az egyházzal kapcsolatos regényeket, az ókort szerető témájú könyvek mellett oda jutottam, hogy ilyen akadt a kezembe. Próba szerencse gondoltam és elkezdtem olvasni.

Hát ha hiszik ha nem nem tudtam 3 óra után letenni, mikor is már elfáradt a szemem. Magával ragadott az egyszerű, humoros, kötetlen hangnem, és elfelejtettem, hogy én lehet hogy kétszer annyi idős vagyok, mint az állástalan, pasi nélkül élő főszereplő újságírónő.
Felmerült a nagy kérdés, hogy mi az embernek a fontossági sorrend az életben: a magánélet, a  család? Vagy talán a szakmai siker, a karrierépítésbe fektetett idő? Ez ha nincs is így megfogalmazva, a szinglik tettei, beszélgetései, cselekményei mögött mégis ezeket az embert elgondolkodtató érzéseket fogalmazza meg. A leírások, a párbeszédek a mai embereket mutatják be életközelben a mai embereknek, és bátran merem kijelenti, hogy nemre és korra való tekintet nélkül, mivel elárulta a fiam, hogy ő 30 évesen doktori végzettséggel is elolvasta, és jót derült, de utána elgondokdott a könyvben leírt helyzetek valódiságán.

Tényleg szerintem vetekszik a Briges Jones naplójával, sőt nekem még jobban is tetszik, mert magyar vonatkozású, és itthoni élethelyzeteket mutat be a hősök hétköznapi életén keresztül. Csak gratulálni tudok az írónőnek, főleg azért, mert nem adta fel újságírói vénáját, és abban a formában és tényekhez ragaszkodva vitte el az olvasót a története mélyére. Nem hiszem, hogy a könyv tartalmára lettek volna Önök kíváncsiak, mert az szerintem én, aki az 1960-as években voltam általános iskolás, még nagy bőszen kellett a kötelező olvasmányokról iskolakezdésre olvasónaplót írni.
...

Kritikusok nyara - A küzdelem kezdetét veszi...

Végére értünk beküldött kritikáitok zsűrizésének, és örömmel jelentjük, a zsűri rendkívül lágyszívűnek mutatkozott. A legtöbb írást így a nagyérdemű kegyeire bízzuk. A formai feltételeknek nem megfelelő írások (túl rövid, túl hosszú, illetve nem konkrét könyvről szóló szösszenetek) nem versenyeznek. Ám mivel ezen művek között is akad egynéhány gyöngyszem, így a verseny végén fenntartjuk a jogot, hogy különdíjat hirdessünk.
Ennyit a technikai részletekről, és most ideje, hogy megismerkedjetek a pályaművekkel. A mai nap folyamán az összes kiválasztott írás felkerül a blogra!


Innentől pedig élnek a lájkok, szavazzatok az általatok legjobbnak ítélt alkotásra, hiszen nem babra megy a játék!
2011. július 21. déli 12 órakor lezárjuk a szavazást, és kihirdetjük, melyik könyvbarát lett az idei nyár legjobb tollú kritikusa!

 

Jó játékot és tisztességes versenyt kívánunk mindenkinek!

Emlékeztetőül:
A legtöbb lájkot begyűjtő szerzőnek egy 20.000 Ft értékű könyvvásárlási utalvány üti a markát, melyet az ajandekkonyv.hu webáruházban használhat fel!

"A pályán ne vereségből tanulj, tanulj a győzelemből, jobb híján a döntetlenből. Rosszul lehet játszani, de nem nyerni akarni nem lehet." (Esterházy Péter)

Varga Éva pályaműve

1. kategória: irodalmi pályázat

Sárga héj, fehérmáj

Az első, amire emlékezett Belőle, a szemkápráztató fényesség volt – ahogyan a napsugár megcsillant a testén. Amikor először pillanatokra elvakította, fel sem fogta, mi az. De aztán másnap és harmadnap már felkészülten várta, s átadta magát a gyönyörködésnek, ahogyan a deltás, mégis lágy ívű felsőtest a fényben fürdött. Nem kellett sok, hogy belészeressen. Már ugyanolyan szépnek látta a hajnali derengésben, az alkonyat súrlódó félvilágosságában, sőt, éjszaka is, amikor azt sem tudta, mi az, amit tényleg lát, és mi az, amit csak elképzel.
Volt már része számos fellobbanásban és szerelemben. Nem egy kalandon volt túl. Az a sok flört és kacérkodás otthon, a fán – milyen zöld és éretlen volt még akkor! Aztán a titokzatos, borzongatóan izgalmas, de legtöbbször rövid találkozások a hosszú út alatt, míg ebbe az országba ért… Sőt, a mostani mindennapjait is meghatározta, ahogyan a függő fémhálóban hol egy mandarinnal, hol egy naranccsal, hol egy másik citrommal ért össze a teste. De ez most más volt – s amióta abban a fényben hirtelen meglátta Őt, már szinte megcsalásnak érezte ezeket a dörgölőzéseket. Már csak őt akarta. Rá vágyott. A közelében akart lenni. Akarta, hogy észrevegye, és hogy amikor ez megtörténik, minél jobb színben tűnjön majd fel előtte. Hogy ne egy, a pillanatnak élő élvhajhásznak higgye majd, hanem olyan valakinek, aki komoly, érett és valódi kapcsolatra vágyik. Hát ért, amilyen gyorsan csak tudott. Minden nap másik részét fordította az ablakból jövő fény felé, s tudta, ezzel két legyet üt egy csapásra: nem csak Neki változik, hanem így hamarabb a látóterébe is kerül.
Jó pár napja volt már ennek a konyhának a lakója ahhoz, hogy tudja: minél sárgább, minél idősebb valaki, annál nagyobb esélye van, hogy a pultra kerül. A pultra, Hozzá közel. És minden nap végignézte, ahogy egy másikat emelnek ki a kosárból, adják át az Ő mámorító-fémesen csillogó, karcsú, mégis masszív testének. Napközben nyugalom volt, rájuk, citromokra ebédidőben legfeljebb csak hétvégente gondoltak, egy-egy pikánsabb hús vagy desszert készítésénél. De reggelente és esténként görcsös, egyben kéjes izgalom fogta el: a ház asszonya a napot mindig egy pohár citromos vízzel kezdte éhgyomorra, este pedig az egész család citromos teával koronázta meg a vacsorát. S ő csak várta, hogy végre rá kerüljön a sor.
És eljött az a reggel. Igyekezett az útnak minden pillanatát rögzíteni, amely a gyümölcskosártól a konyhapultig tartott. Minden rostjában érezte, hogy él. És hálát rebegett az égiek felé, hogy a nő kezéből kiesve épp úgy ért földet, héjával a vékony, gyönyörű lábhoz érve. S mintha azonnal át is melegedett volna. „Csak képzelődöm.” – gondolta, de közben boldog volt, hogy ezt képzelődi, hogy ezt érzi, hogy ezt éli. Nem is tűnt fel, mikor vágták ketté, csak az édes összeolvadás érdekelte, ahogy a barázdált, áramvonalas test simogatja a belsejét, és ahogyan ő átadja magát neki. Úgy érezte, egyre inkább elmosódnak a határai, s megszűnik önmaga lenni. Tudta, hogy Ő az Igazi. A Végzete.
De hirtelen mindez túl sok lett. Az az összeolvadás… Igen, épp az kezdett zavaróvá válni. Ő pedig egyre többet követelt, csak sajtolta, facsarta, szipolyozta. S a citromban egyszer csak felvillant egy pillanatig, hogy Neki mindez talán mást jelent. Hogy Számára nem ő az Egyetlen: mintha csak rutinból merült volna el benne, mintha már ezredszer tenné ugyanezt. Mintha ő csak egy lenne a sok közül. A citrom érezte, nincs tovább. „Nem adhatok többet, nem megy, ez az utolsó csepp a pohárban!” – suttogta, s mintha odafönt most csak ráfigyeltek volna, hirtelen újra a pultra esett. Erőtlenül, pihegve feküdt ott: üresnek és fölöslegesnek érezte magát. Mint akit kicsavartak. Mint amikor vége a világnak.
És akkor meglátta Őt. Vagyis őket, hisz hárman voltak, szinte egyformák. De mégsem teljesen: a középső valahogy más volt. Kissé zömök, szögletes test, zöldes szín. Nem túl szép, de erős. És az az illat! Fűszeres-gyümölcsös fejjegy, fás-földes szagú szívjegy, és a legmélyén a szinte meghatározhatatlan, mély illat, amelyben egyszerre volt benne a frissen vágott fű, a most hámozott krumpli és a rothadó avar szaga. A színtelen-szagtalan papír- és műanyag tároló mellett Ő valami egészen különleges volt. És a citrom boldog mosollyal tudta, hogy nem kell sokáig várnia, hiszen már mindent odaadott magából ebben a konyhában, amit adhatott. Hirtelen lelkiismeret-furdalása támadt, ahogy eszébe jutott a Végzete, a nagy Ő. De úgy érezte, az azzal a szerelemmel járó szenvedés felmentést ad a számára, s az emlék máris halványulni kezdett. „Kérlek, kérlek, kérlek!” – mantrázta félig a ház épp kávét főző asszonya, félig vágyai új tárgya felé – „Kérlek, kérlek, kérlek…”.

Balló Gábor pályaműve

1. kategória: irodalmi pályázat

Merengőficam

Mentemben nem ágáltam soha felsőbbrendű gyümölcsösben lassan keringőzni, de lelkem burjánzó kivetülésében arcom egyszersmind, mint haló gondolat fogant bennem az öntudat – lassan terelni kellene kezem eres bőrbojtjait a boruló világra és annak is kancsóba önött mézillatára. Megannyi ködös emlék közül kiemelkedni látom saját alakom, ahogy a viharfelhőből pára mintára ágra vergődött kis tanyára teremtett sárgaságra visszarévedek. Boldogság vegyes körmönfonala beteríti szemem, talán mert nem adtam esélyt neki, talán mert elmentem, de visszafordulva könnyes leletben meglátom magát szelíden mosolyog a tál a keretben. Megleltem bár a fiatalság ősvilági eredetét, de nem lehetsz biztos, hogy nem lesz-e neked éles a kanyar ó te édes citromfacsaró.