Könyvbarátok

"A könyv az emberi boldogság egyik lehetősége"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Nobel-díj és bájdorong

Camilo José Cela ellentmondásos figurája a világirodalomnak. A konzervatív arisztokrata (teljes nevén: Camilo José María Manuel Juan Ramón Francisco Javier de Jerónimo Cela y Trulock) Franco oldalán vett részt a spanyol polgárháborúban, márpedig tisztességes irodalmár nem rokonszenvezik a diktatúrával.  Cela 1989-ben kapta meg a világhírt jelentő irodalmi Nobel-díjat Pascal Duarte családja című regényéért, emellett több állami kitüntetésben is részesült, valamint neki ítélték a legrangosabb spanyol irodalmi díjat, a Planetát, és az ezzel járó komoly pénzjutalmat. Kevéssel halála előtt plágiummal vádolták meg, és bár a bíróság felmentette, az irodalmi reputációja megsínylette a történteket. Ma is vita tárgyát képezi filológusok körében, hogy mennyire voltak jogosak az őt ért vádak. Megvallom őszintén, bár már sok jót hallottam Pascal Duarte történetéről, még nem sikerült elolvasnom.
A napokban viszont a kezembe akadt egy furcsa kis könyv a Tabu erotika sorozatból, melyen Cela neve volt feltüntetve szerzőkét, ezzel a címmel: Az archidonai bájdorong. Vékony kis könyvecske, a rajzos mellékletekkel együtt sem tesz ki többet ötvenegynéhány oldalnál.
Egy spanyol kisvárost egy furcsa történés tartja izgalomban, a helyi moziban (vagy talán flamenco előadáson?) egy ifjú hölgy keze elkalandozik a sötétben, és kellemes élményben részesíti a mellette ülő fiatalembert. De a túláradó öröm fizikai megnyilvánulása nyakon loccsantja még a két sorral hátrébb ülő mozilátogatókat is. Természetesen jön a botrány, közszeméremsértés, bíróság. De éppúgy jön az ellenhatás is. A fiatalember páratlan teljesítményét sokan a spanyol férfierő hazafias megnyilvánulásának tartják, és ebben vélik felfedezni a térség felvirágoztatásának lehetőségét. Versek és publikációk születnek a csodás, példaértékű hímtagról…
A kőkemény szarkazmus mókássá teszi az irományt, és szerencsére nem is olyan hosszú, hogy ráunjunk nem is kicsit beteg hangulatára. De ami miatt mindenképpen érdemes beszerezni a könyvet, az a végén található kihajtható melléklet, melyben különböző méretarányban tekinthetjük meg a címszereplő bájdorong sematikus ábráját. Ez a BKV egyes járatain nagyon hasznos segédeszközünk lehet a vitás kérdések kulturált megoldásában.

„Lőccsé dagadt tag, ádáz hímtag-attak,
égig ragadtak, lám, a hév tirádák
a nagy Camilo tizennégy során át,
s belőled vérbő félistent faragtak!

Méltó utóda sok vitéz arabnak,
Granada földjén sorjadó profán ág,
kinek láttán a kényes úri dámák
szívükhöz vagy a puncijukhoz kapnak!

Álljon soká emlékműved! A kéjtó
s a rúd, amelyre bőrvitorlák kúsznak,
mind Pindarosz lantjára volna méltó.

Helytállni kész fasz! Ellenség hiába
emelne rád kezet: egy andalúznak
a bátorsága sosem száll inába.”

Tiltott út sok bukkanóval

Javier Sierra: A tiltott út

A fiatal spanyol szerző már túl van néhány nagy nemzetközi sikerkönyvön. A titokzatos vacsora című regényével nagyon ügyesen lovagolta meg a Da Vinci-kóddal megindított hullámot, és ügyesen pozícionálta magát valahol Umberto Eco és Dan Brown között.
A konspirációs irodalomnak mindig elég nagy volt a felvevőpiaca, és gyakorlatilag nincs olyan elborult ál- vagy féltudományos elmélet, amely ne rendelkezne komoly bibliográfiával.
A titokzatos vacsorában Javier Sierra Leonardo legendás festményéről rántotta le (újra) a leplet. Merész következtetéseinek tudományos alaposságát pont a szerzői szabadságra hivatkozva felesleges és az irodalomtól idegen lett volna kritizálni, A tiltott út esetén viszont már nem lehetünk ennyire elnézőek, lévén nem regényről, hanem esszégyűjteményről van szó.
„Ha ezt az utat végigjárod, máshogy nézed a világot” – olvashatjuk a borítón. Ez a kissé fellengzős kijelentés csak akkor bizonyulhatna igaznak, ha el is hisszük a könyv minden szavát, melytől azért óva inteném a tisztelt olvasót. A szöveg egyébként egyszerű sémát követ, a szerző utazásai során kis filológiai kutatásokat folytatott, melyek alapján szépen sorban a történelem- és irodalomtudomány szinte minden ténymegállapítását sikerül cáfolnia. Javier Sierra valóban széleskörű műveltséggel rendelkező, érdeklődő és furcsa prekoncepcióktól nem elvakított szerző – ebben különbözik az áltudományos misztikus-spirituális kommersz irodalom tipikus képviselőitől –, de a következtetései néha brutálisan hajmeresztőek.
Engem valahogy nem győztek meg az érvek a templomos lovagok amerikai jelenlététről, ahogy Kolumbusz eltitkolt útjáról sem, de az végleg betette a kaput, amikor az Iliászról kezdte el a szerző bizonygatni, hogy az valójában nem más, mint asztrológiai szimbólumgyűjtemény. Ezek után mintha Homérosz ábrázata is kissé elkomorult volna itt a blog jobb oldalán…A tiltott út
Ugyanakkor nem tagadom, a könyv a bosszankodásom ellenére is lekötötte a figyelmemet, de valódi értéke inkább kérdésfelvetéseiben, és nem a válaszaiban rejlik. Hosszú ideig kerestem az összekacsintás lehetőségét a szerzővel, mivel képtelen voltam elhinni, hogy egy olyan józan gondolkodásúnak tűnő filosz ennyire furcsa véleményekre ragadtathatja magát. De a szöveg nem kacsintott vissza rám.
Elsősorban Indiana Jones lelkületű bölcsészeknek ajánlom, mert titkok nyomába eredni kellemesen borzongató dolog még akkor is, ha végül semmit sem talál az ember…