- vendégposzt -

Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem ismerem Spiró György egész életművét. Természetesen nem ismeretlen számomra a szerző, hiszen olvastam a Csirkefejet, nagy hatással volt rám az Imposztor, és sose fogom elfelejteni a Fogságot. Legújabb regénye, a Tavaszi Tárlat, sejtéseim szerint nem válik akkora alapművé, mint az előbbiek, de mindenképpen emblematikus része lesz a „spirográfiának”.
A történelem Spirónál, hasonlóképpen eddigi műveihez, az egyes emberek élményein, benyomásain, személyes történetein keresztül jut el az olvasóhoz. Így lesz ez a regény főhősével, Fátray Gyulával is (aki meglepően sok rokonságot mutat Urival, a Fogság főhősével: ő is zsidó, egy rossz házasság fogságában van, és neki is aranyérproblémái vannak…). Fátray jó elvtárs, hithű kommunista, akin a „sajnálatos októberi események” idején éppen műtétet hajtanak végre és már a csak a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” hatalomra jutásakor kerülhet haza. A történet íve tehát az 1956-os forradalom leverésétől az 1957-es május elsejei ünnepségig tart – rövid, ám igen eseménydús időszak ez.
Spiró Fátray esetén keresztül mutatja be, hogy milyen könyörtelen mechanizmusa is volt a kommunista restaurációnak. Háttérben mozgó érdekek hálója, érthetetlen módon mozgatott emberek, machinációk – kissé úgy érzi magát az ember, mintha Kafka Perét olvasná… De mindebben egyúttal ott pihen a magyar néplélek (meglehetősen aktuális) kritikája is. Az önmagát megalázó módon mindenre rábeszélő Fátray, valamint értelmiségit játszó felesége (valójában még a polgárit sem fejezte be), és a többi tipikusan magyar figurák tették számomra igazán elszomorítóvá a művet. Hányan kötünk ma is rossz alkukat magunkkal lelkiismeretünk aktuális megnyugtatása végett? (Buta a gyerek. Mindegy, az asszony majd foglalkozik vele.) És mikor látjuk az eredményt, akkor igyekszünk másra hárítani az egészet… (Ez az asszony hogy elcseszte ezt a gyereket…)

Egy dolgot Spiró György műveiből már megtanultam: nemcsak egyféleképpen lehet őket olvasni. Ha még senki sem ismeri ezt a jellegzetes stílust, akkor kiváló kezdőpont a többi mestermű irányába.

- Tantris