Könyvbarátok

"A könyv az emberi boldogság egyik lehetősége"

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Vaszary János: Kaland a vörös hajú lánnyal

Janosik Zsuzsa pályaműve

Vaszary János: Kaland a vörös hajú lánnyal

Vaszary János, második "Kalandos regénye" az eddigi leghumorosabb történet volt, amit életemben olvastam. Nem csoda, hiszen a Kaland a vörös hajú lánnyal azonnal magával ragadott karaktereivel, humorával, s hangulatával. Cseppet óvakodtam tőle, márcsak a címe miatt is.

Vaszary (vagy alteregója) a vörös hajú nők megszállottja. Egy Spanyolországi nyaralás alkalmából figyel fel Mat-re. A természet bőkezűségével megáldott hölgyemény, különös hatást vált ki a férfiból. Főhősünk habozás nélkül követi a lányt a vonatra. A sors fintora, hogy pont két üres hely maradt a másodosztályú kocsiban. Vagyis csak egy, de nő különös logikája felszabadít egy kalappal foglalt helyett. Ekkor váratlanul megjelenik a kalap tulajdonosa, aki később a kalauzt hívja az ügy tisztázására. Ettől a manővertől kezdve a férfi állandóan a nő közelében lesz. S mindehhez vegyünk még egy szállodatulajdonost, aki mindet megtesz, hogy vendégei fejvesztve meneküljenek, egy bírósági szakértőt, aki örökölni szeretne, na meg egy kecskét, aki gyilkosság áldozata lesz. Helyszínül pedig egy hotelt, ahol megérkezvén be kell törni az ablakot, hogy bemászhassanak, ahol a szakácsnő a vendégektől kunyerált kölcsönből fizeti a reggelit. A kaland közben Vaszary egyre közelebb kerül Mathez.

A regényt olvasva hangosan nevethettem a kedves és gonosz tréfákon, a piszkos kis szívatásokon, a szellemes szópárbajokon, miközben valósággal belélegeztem a spanyol tengerpart és egy igazi szerelem csodálatosan friss levegőjét.

José Saramago: Vakság

Horváth Krisztina pályaműve

José Saramago: Vakság

A könyvtárba járás nálam úgy történik, hogy bemegyek, megkeresem kedvenc könyvtárosomat, majd a visszahozott könyvekkel kapcsolatos rövid véleménycsere után annyit kérdezek: Mit fogok olvasni? Pár perc múlva könyvekkel megrakodva indulok haza. A tartalomjegyzéket is csak otthon szoktam elolvasni, hogy kiválasszam, ki lesz az első szerencsés a sorban...

" Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el a látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele.." "Az elharapózó járványt úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes "fehér kór" tovább szedi áldozatait". Na itt " jujj egy jó kis sci-fi!" felkiáltással abba is hagytam az ismertető olvasását, és nekiültem a könyvnek.
Ami ugye nem sci-fi. Hanem valami más. Hogy mi? Horror? Valóság? Szégyen? Bármi is a műfaj, nagyon jó!

Ahogy leírja az első két ember szeme világának elvesztését..Egyszerűen...Tisztán...Szépen, kerek mondatokkal, sallangok és pátosz nélkül...Ez a stílus egyébként végigkíséri a könyvet: nincsenek faxnik, nincsnek kiemelések, dőlt betük, központozások, még a párbeszédek is sajátos stílusban vannak megírva...De éppen ez adja meg a könyv lendületét, ez teszi letehetetlenné, ezért válik azzá ami: olyan könyvvé, amit meg KELL hogy vegyek...Nem "jó lenne birtokolni" , nem "nem vesztek vele semmit, ha megvan", hanem Kell, MUSZÁJ, hogy a könyvespolcomon legyen..hogy levehessem, hogy bármikor elolvashassam, hogy bármikor azt mondhassam hol szégyenkezve, hol büszkén: igen, ez rólunk, emberekről szól!

Mert a Vakság, ez a szereplők számára ismeretlen, váratlan helyzet megmutatja, milyenek is vagyunk mi emberek valójában: megmutatja gyarlóságunkat, elesettségünket, a civilázió áldásainak köszönhetően megszerzett szerencsétlenségünket. Miközben olvasom (falom) az egymás után szépen gördülő mondatokat, oldalról-oldalra, fejezteről-fejezetre más és más érzés tölt el: büszkeség és szégyen; helyeslés és elutasítás; düh és öröm. És mindezek között folyamatosan ott motoszkál benenm a kérdés: én vajon mit tennék? Melyik csoportba kerülnék? A megalkuvókéba? A zsarnokokéba? A lázadókéba? Képes lennék megtenni azt, (mind pozitív, mind negatív cselekedeteket), amit a szereplők megtettek? Nem tudom, és talán nem is akarom megtudni!

Megelégszem azzal, hogy hagyom magam elragadni a Valóságból a Valóságba. Élvezem a gördülékeny, egyszerűségükben szép mondatokat. Élvezem, hogy nyoma sincs kritikának, hogy nyoma sincs az író véleményének: ő csak egy elbeszélő, aki szenvtelenül, néha talán kicsit érzéketlenül is tényeket ír le: és ettől olyan igazi, megrázó és emberi ez a könyv!

Ajánlom mindenkinek, aki szeret olvasni, aki nem fél szembenézni azzal, milyenek is vagyunk mi, emberek.

Jules Verne: Kétévi vakáció

Hódi Nóra pályaműve 3.

Jules Verne: Kétévi vakáció

Ha hallok egy csapat szigeten rekedt fiúról, akkor valahogy mindig a Legyek Ura ugrik be és kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez a szituáció kihagyhatatlan lehetőség egy szociológiai kísérlet modellezésére. Nincs is jobb egy inkubátorba zárt csoportnál, akiken megfigyelhető a hierarchia kialakulásának folyamata.
Verne sem tud ellanállni a kísértésnek és a Kétévi vakáció ifjai szintén megvívják a maguk kis harcát. Személyes csatáikat megspékeli az otthonról hozott nacionalizmus és az ebből eredő sematikus viselkedésforma. Eközben Verne-regényhez méltó módon rengeteg kalandba keverednek, megteremtik saját kis civilizált világukat és ahogy az egy írótól, akinek regényei folyóiratokban jelennek meg megszokott, egy-egy fejezet végén a történetük olyan fordulóponthoz ér, ami miatt muszáj a következő fejezetet is elolvasni. Verne szerencsétlenül járt fiúcsapata nem csupaszodik le annyira, mint Golding fiai, és az idealizált világban a gonosz elnyeri méltó bűntetését, a jó pedig jutalmát. Vagyis helyre áll a világ rendje, megtörténik a feloldozás.
Jules Vernét olvasva a felnőtt is visszatér a valaha volt kalandkedvelő gyermeki énjéhez. Ez pedig nem is olyan rossz dolog.

Mary Shelley: Frankenstein vagy a modern Prométheusz

Hódi Nóra pályaműve 2.

Mary Shelley: Frankenstein vagy a modern Prométheusz

Hölgyeim és Uraim csak tessék, csak lássék! Íme a Szörnyeteg, kinek látványától elborzad a szív és a jeges rémület bénítja végtagjainkat. Jöjjenek és nézzék meg Önök is közelebbről!
Ó, igen, ez egy ember és a története vérfagyasztó! A klasszikus horror műfajának egyik megteremtője. Mert mi is lehetne más az ember által teremtett Lény története? Talán az emberi természet és elme jellemrajza? Vagy a tudomány kontárkodásának eredménye? Ha Mary Shelley regényének utóéletét nézzük, akkor az utóbbira vagyunk kénytelenek szavazni. Ha azonban a Frankenstein c. művet el is olvassuk, akkor kénytelenek vagyunk rádöbbenni, hogy több is rejlik benne egy rémmesénél, habár bevallottan csak annak indult. A 19. századi romantikus és mesés fordulatok mellett rábukkanhatunk a kor tudományos és erkölcsi világnézetére és a fénylő emberi jósággal szemben a legmélyebb sötétségre. Ráadásul regény a regényben, hiszen a felfedező útra induló tudásra szomjazó hajós találkozása a kiégett teremtővel és teremtvényével keretbe foglalja azok borzalmas történetét.
Mese? Meglehet. De ma is élő és a fantáziát izgató feketemese.

Márai Sándor: Napnyugati őrjárat

Hódi Nóra pályaműve

Márai Sándor: Napnyugati őrjárat

Máraival utazni egészen kivételes élmény. Pontosan megfogalmazza az idehaza és a külföldön érzést olyan egyszerűen és magától érthetődően, hogy fel nem foghatom, nekem ez miért is nem megy. Számára az utazás a pillanatok gyűjteménye. Megfigyel, rögzíti a benyomásait és összeveti a régi emlékeivel. Tudósítást ír a II. világháború előtt álló Európáról. Bemutatja Párizst, Londont, Oxfordot stb. az utazó szemével, de nem a turista szemszögéből. Igen, megismerhetjük a híres városokat, úgy ahogyan az látja, aki egy ideig, ha idegenként is, de ott él, ébred és alszik el. Az író állandóan nyitva tartja a szemét, hogy jelenthesse, a hanyatló nyugat-európai civilizáció köszöni szépen él, mozog és nagyon is eleven még akkor is, ha érződik a pattanásig feszült helyzet és itt-ott már repedezik a mesterségesen fenntartott burok. Nem politizál, nem vádol és nem akar meggyőzni semmiről. Egyszerűen, leíró módszerrel elmeséli egy utazás történetét, mint egy napnyugati őrjáratot.

Shan Sa: A gójátékos

Boldizsár Magdolna pályaműve

Shan Sa: A gójátékos

Nem tudom, hogy miért erről a történetről akarok most írni. Lehet csak azért, mert a polcomon csücsül és olyan nyugodt, megható a borítója. A kép láttán mindenki valami reménytelen szerelemtől ittas történetre gondol, s mégsem az. Két világ között táncol, melyet csak a vágy és egy több ezer éves játék, a gó köti össze.

"A gó a hazugság játéka. Illúziókkal kerítjük be az ellenfelet az egyetlen igazság, a halál kedvéért."

A háborúval átszőtt történetünk középpontjában egy japán katona és egy kínai diáklány áll. A két ismeretlen mindennap egy gójátszma erejéig olvadnak egymásba. Semmit se kérdeznek egymásról. A gójátékosokat nem érdekli a múlt, a jelen, és a jövő, vagy hogy háború van a fejük fölött. Egy cél vezérel mindenkit, a nyerés. Különben, csak a szégyen marad.

"A halál és a szégyen közül habozás nélkül a halált válaszd!"

A fiú, japán mivolta ellenére, mégis ezt a mondatot kapta útravalóul a besorozása előtt. E parancs, e tanács keresztülkísér az egész művön, mígnem a két idegen békét lel a halálban.

Az írónő szinte már versbe foglalta rövid, tömör regényét. Gyönyörűen játszik a szavakkal, allegóriákkal. Beszél a háború nyomoráról, a nők viszonyáról a társadalomban, a változó Kínáról, de egyik sem kap nagyobb hangsúlyt.

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!

Bartáné Barcsik Mária pályaműve

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!

Fiamtól kaptam ezt a könyvet, nagyon meglepett mert szerintem ez nem nagyi korúaknak írodott, hanem fiatal szingli lányoknak, nőknek. Egy darabig tettem, raktam ide-oda, és egy unalmas sötétedésre hajló téli estén csak a kezembe vettem, én aki a romantikus történelmi témájú, az egyházzal kapcsolatos regényeket, az ókort szerető témájú könyvek mellett oda jutottam, hogy ilyen akadt a kezembe. Próba szerencse gondoltam és elkezdtem olvasni.

Hát ha hiszik ha nem nem tudtam 3 óra után letenni, mikor is már elfáradt a szemem. Magával ragadott az egyszerű, humoros, kötetlen hangnem, és elfelejtettem, hogy én lehet hogy kétszer annyi idős vagyok, mint az állástalan, pasi nélkül élő főszereplő újságírónő.
Felmerült a nagy kérdés, hogy mi az embernek a fontossági sorrend az életben: a magánélet, a  család? Vagy talán a szakmai siker, a karrierépítésbe fektetett idő? Ez ha nincs is így megfogalmazva, a szinglik tettei, beszélgetései, cselekményei mögött mégis ezeket az embert elgondolkodtató érzéseket fogalmazza meg. A leírások, a párbeszédek a mai embereket mutatják be életközelben a mai embereknek, és bátran merem kijelenti, hogy nemre és korra való tekintet nélkül, mivel elárulta a fiam, hogy ő 30 évesen doktori végzettséggel is elolvasta, és jót derült, de utána elgondokdott a könyvben leírt helyzetek valódiságán.

Tényleg szerintem vetekszik a Briges Jones naplójával, sőt nekem még jobban is tetszik, mert magyar vonatkozású, és itthoni élethelyzeteket mutat be a hősök hétköznapi életén keresztül. Csak gratulálni tudok az írónőnek, főleg azért, mert nem adta fel újságírói vénáját, és abban a formában és tényekhez ragaszkodva vitte el az olvasót a története mélyére. Nem hiszem, hogy a könyv tartalmára lettek volna Önök kíváncsiak, mert az szerintem én, aki az 1960-as években voltam általános iskolás, még nagy bőszen kellett a kötelező olvasmányokról iskolakezdésre olvasónaplót írni.
...

Kritikusok nyara - A küzdelem kezdetét veszi...

Végére értünk beküldött kritikáitok zsűrizésének, és örömmel jelentjük, a zsűri rendkívül lágyszívűnek mutatkozott. A legtöbb írást így a nagyérdemű kegyeire bízzuk. A formai feltételeknek nem megfelelő írások (túl rövid, túl hosszú, illetve nem konkrét könyvről szóló szösszenetek) nem versenyeznek. Ám mivel ezen művek között is akad egynéhány gyöngyszem, így a verseny végén fenntartjuk a jogot, hogy különdíjat hirdessünk.
Ennyit a technikai részletekről, és most ideje, hogy megismerkedjetek a pályaművekkel. A mai nap folyamán az összes kiválasztott írás felkerül a blogra!


Innentől pedig élnek a lájkok, szavazzatok az általatok legjobbnak ítélt alkotásra, hiszen nem babra megy a játék!
2011. július 21. déli 12 órakor lezárjuk a szavazást, és kihirdetjük, melyik könyvbarát lett az idei nyár legjobb tollú kritikusa!

 

Jó játékot és tisztességes versenyt kívánunk mindenkinek!

Emlékeztetőül:
A legtöbb lájkot begyűjtő szerzőnek egy 20.000 Ft értékű könyvvásárlási utalvány üti a markát, melyet az ajandekkonyv.hu webáruházban használhat fel!

"A pályán ne vereségből tanulj, tanulj a győzelemből, jobb híján a döntetlenből. Rosszul lehet játszani, de nem nyerni akarni nem lehet." (Esterházy Péter)

Thomas Pynchon: A 49-es tétel kiáltása

- vendégposzt -

Asszociációk és többletjelentések, értelmezések és teorikus beszélgetések egy posztmodern írótól.

Nyelvezetében bonyolult, szálvezetésében egyszerű, összességében nagyszerű – így tudnám jellemezni Pynchon könyvét. Előszeretettel olvasok könnyed és rövid könyveket, kiváltképp ha valami újszerű dolgot tud nekem mutatni (limonádék kíméljenek). Itt elsőre talán az tűnt fel, hogy itt-ott féloldalas mondatok bandukolnak a szemeim előtt, aztán arra lettem figyelmes, hogy nem vagyok figyelmes. Pillanatok alatt képes összekuszálni minden addigi támpontot vagy leszögezett tényállást – csak egy percre nem figyelsz és kimarad két utalás meg egy új szereplő. Pynchon természetes könnyedséggel képes mondatokon belül megfogni az időutazás képtelen, amorf viaszát majd visszaforgatva újra olyan dolgora utalni, ami a mondat elején sem illet bele a történetbe.

A történet egy föld alatti mozgalom felderítéséről szól. Mrs Oedipa Maas-t kérik meg egy végrendelet végrehajtásához, de ez nem megy olyan egyszerűen. Tisztáznia kell egy furcsa bélyeggyűjtemény eredetét. Később többször feltűnik egy jel (Tristero jele), ami valami szervezetre utal, de Oedipa nehezen fejti meg - létezik egy posta csatorna (V.E.S.Z.T.Ü.N.K.), ami szinte semmiben nem különbözik az állami postától, de mégis valamilyen okból kifolyólag többen is ezt a módját preferálják a levélkézbesítésnek. A végére persze a homályból még nagyobb homály lesz és még az a lehetőség is felmerül, hogy játék volt egész.

Mindenesetre egyszer biztos el kell olvasni, mert egy ilyen interpretációs paradoxont nem minden nap vesz kézbe az ember.

- Articsóka

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

- vendégposzt -

Egy különösen jó könyv az érzelmekről, az értelemről és ezt a kettőt ötvöző lélektani fejleményekről. Virágot Algernonnak tulajdonképpen novellának íródott, csak a későbbiekben bővült regénnyé.

A főszereplő Charlie Gordon egy harminckét éves szellemileg visszamaradott péksegéd, aki szeretetvágyától vezérelve nem veszi észre, hogy embertársai nem vele nevetnek, hanem rajta. Olthatatlan tudásszomja révén, amikor felkérik egy kísérletre, amely következményeként hiper-intelligens lehet, gondolkodás nélkül igent mond. A laborban megismerkedik Algernonnal, a kis fehér egérrel, aki ugyanúgy átesett ezen a kísérleten, és mivel nagyon okos egérré vált így, pozitív végkimenetellel kecsegtet. Az operáció után Charlie elkezdi felismerni a körülötte lévő világot. Rájön, hogy a pékségben, ahol eddig dolgozott csak kinevették, emlékeiben élő édesanyja már kiskorától kezdve száműzte, és visszamaradott képességeinek fényében sosem tudtak igazán bánni vele. A felismerés fájdalmas, szinte kibírhatatlan, ezért Charlie belefeledkezik a tanulásba. Intelligenciája hamarosan mindenkit leköröz, még a laborban dolgozó professzorokét is. Minél többet tud meg a világról, annál kevesebbre tartja, annál kevesebbre tartja magát benne. Aztán megindul egy folyamat, ami teljesen ismeretlen a számára, akár egy nyolc éves kisfiú, ő sem tudja, mit kezdjen a szerelemmel. Volt tanárnője iránt érzett vágyódásában néha felfedezi a régi Charliet, és ez megrémíti. Itt már sejti, hogy nem alakult át teljesen, csak kölcsönbe kapta az időt, hogy feltérképezze agya nem ismert részeit. Munkahelyén újításokat talál ki, megemelik a fizetését, és ennek hatására kollégái kiközösítik, Charliet kirakják. A laborba költözik, ahol immár együtt dolgozik a professzorokkal a kísérleten. Mivel lassan kirajzolódik benne a felismerés, hogy mindenki és minden felett áll, felismeri, hogy mennyire keveset tudnak az emberek, a doktorok, akikre régebben felnézett, Charlie önelégült lesz, és ezzel sok ember ellenszenvét is elnyeri. A csúcskonferencián, ahol bemutatnák a kísérlet fő attrakciójaként Algernont és őt, Charlie megszökik, és magával viszi a kisegeret. Elkezdi saját életét. Hetekkel később észreveszi, hogy Algernon agresszívabb, fáradtabb, nem akar már logikai feladatokat megoldani. Innen már sejthető, hogy ez nem egy tartós állapot. Algernon halála után Charlie még aktívabban dolgozik a tanulmányon, előrébb szeretné mozdítani a kísérletet, szeretné, ha a többi szellemileg visszamaradott egyén is lehetőséget kapna az életben. Tartós lehetőséget. A könyv végén rohamosan visszaesik az intelligenciája, de Algernon sírjára így is majd minden nap visz virágot.

Charlie az egész könyvben végig hangoztatja, hogy ő nem egy kísérleti állat, hogy őt nem úgy hozták létre, hanem már előtte is volt, csak másképp. Ez a kettősség és az emberi kitartás masszívan keveredik egy nagy adag szeretetéhséggel, ami így a végén nagyon megindító történet. Hazafelé ha mész, vigyél virágot Algernonnak!

- Articsóka